Egy fiatal hölgynek írtam...

Tegnap kaptam egy cikket, az a címe hogy A jövő nélküli generáció. Nem hiszem, hogy ez így egy teljesen pontos fogalmazás lenne, de ébresztőnek azért jó. A Ti életetetek nem úgy fog lejátszódni, ahogy a miénk - nagyon nem! Az alapszavak egészen mást fognak jelenteni benne, szeretet, szabadság, helytállás, öntudat, önbizalom például, ha ezekben nem lesztek képesek a következő minőségi szintre fellépni, akkor nagyjából Veletek fog véget érni az emberiség történelme. Szóval elég nagy a feladat, amely Előttetek áll. Te egy tündér, egy szent nő, egy akkora csoda vagy, hogy nincsenek rá szavak, de erre a csodára, aki vagy, az utolsó morzsáig szükség is lesz, vagyis ne próbálj elspórolni magadból semmit. Nem véletlenül kaptad ezt a személyiséget, ezt a kedvességet, ezt a szépséget, hanem azért, mert a világnak így van és főleg lesz égető szüksége Rád. Ne félj nagy távlatokba helyezni magad, ne félj attól, aki felé az élet vinni akar! Ha bízol bennem az jó, viszont én meg Benned bízom legalább annyira! Bízom abban hogy nálam sokkal csodálatosabb dolgokat fogsz végbevinni, mert annyi, amennyi tőlünk telt, Tőletek édes kevés lenne. Mi elszúrtunk az életünket, viszont mi nem az utolsó esély voltunk, csak az utolsó előtti. Az utolsó esély Ti vagytok. Ne haragudj! És ez most nem vicc, meg nem is csak egy teátrális kifejezés, hanem egy valódi bocsánatkérés, amellyel mindnyájan tartozunk Nektek. Tudom, hogy ez így nagyon béna, de nem érdekel. Majd ha le fogom tudni írni szebben, akkor meg fogom tenni. Most még csak ennyi telik tőlem. Most még ilyen szerencsétlen vagyok...