2022.03.09
Naplót szeretnék írni, szeretném leírni, hogyan telnek életem utolsó napjai. Mert ezek az utolsó napok, még akkor is, ha nem tudom pontosan, hogy pontosan hány van még hátra. Nem hiszem, hogy túl sok, mert a történet nagy része már kirajzolódott. Nem hiszem, hogy lesz más lakhelyem, mint ez, innen az Ipoly partjáról fogok elmenni (remélem, hogy becsületes harc közben fog érni az a pillanat). Most így érzem, és ez az érzés elég erős bennem. Persze tévedhetek, hiszen senki se tökéletes látnok, de azért teljesen tökéletlen se vagyok, vagyis van számottevő esélye annak, hogy nem tévedek nagyot. Nincs bennem semmiféle harag, akik bántottak, azoknak megköszönöm, hogy ezt tették, megdolgoztattak, kérdések feltevésére, válaszok utáni kutakodásra kényszerítettek, és ezáltal segítettek, hogy jobban értsem magam, hogy az önazonosságom terén fejlődjek. Segítettek, hogy ez a történet kikerekedjék, a történet, amelynek már csak a legmisztikusabb, a fogalmin túli része van hátra. Amiben már tényleg nagyon kevés a társadalom által felépített külső én szerepe, amely legnagyobb részben már tényleg csak elcsendesülés, a csendben való odafigyelés a belső hangra, és a neki való engedelmesség. Vagyis az, ami már korábban se lett volna káros, csak eddig voltak azért mindenféle gátak bennem.
