Régebbi versek

Guantanamera

Az idősebbek biztosan ismernek egy tábortűzi dalt mely kubai eredetű de annak idején meghódította az egész világot az a címe hogy Guantanamera sajnos eléggé retro kategóriába tartozik de egy gyöngyszem azért - sokkal több figyelmet érdemelne. A hivatalos magyar fordítás csak az első, a második és az ötödik versszakot tartalmazza, de én most készítettem egy nem hivatalosat is amely teljes. Nem énekelhető viszont szavalható ha valakinek van kedve hozzá. Fogadjátok szeretettel:

Egyenes törzsű pálmafák közt
Egyszer igaz emberré válok
Verseket szakít ki belőlem
A pálmafás út amelyen járok

Minden vers mint egy zsoltár fénylik
Zöldje remény vöröse láng éget
Sok érzékeny sor mint sebesült őz
A völgyben lelhet menedéket

Fehér rózsákat ültetek el folyton
Percnyi szünete sincs a virágzásnak
Aki segít annak adok belőle
De nem igaz hogy senki másnak

Hiszen akik engem folyton tépnek
Én azoknak sem ültetek gyomot
Én rajtuk is egy-egy szál virággal
Hófehér rózsával hagyok nyomot

Hiszem a nélkülözők sorsával
Egyszer majd összeforr a sorsom
Tengerből nem merítek többé - hegyen
Patakvíz tölti meg a korsóm

Spanyol az eredeti, de gondolom, hogy azt kevesen értenék, ezért a francia fordítást másolom ide...

Je suis un home sincere
Du pays ou poussent les palmiers
Et avant de mourir
Je veux verser mes vers de l'ame

Mon vers est d'un vert clair
Et d'un rouge flamboyant
Mon vers est un cerf blessé
Qui cherche refuge dans la montaigne

Je cultive la rose blanche
En juin comme en janvier
Pour l'ami sicere
Qui me donne une main franche

Et pour le cruel qui m'arrache
Le coeur avec lequel je vis
Je cultive ni chardon ni ortie
Je cultive la rose blanche

Avec les pauvres de la terre
Je veux faire mon destin
Le ruisseau de la montagne
Me plait plus que la mer

-----------

Jobb ha tudod

Lassan kezd komollyá válni
Mert eddig leginkább játék volt
Ám mostantól van tétje
Az ember ha hős ha istenlény
A fény utolsó sugarát
Minden áron védje

Mostantól csak Rajtad múlik
Hogy a falak ledőlnek-e
Vagy maradnak állva
Hogy a poklon átvezető
Mennybe vivő keresztutak
Ki lesznek-e járva

Kint a mezőn szorgos kezek
Máglyát raknak csattog hozzá
Fákat dönt a balta
Rakjad Te is jobb ha tudod
Milyen hiszen Téged fognak
Megégetni rajta

-----------

Szépen mondva

Változnak a díszletek is
Semmi sem olyan mint régen...
Vagy inkább ahhoz hasonló?
Azt állítod nincs mentségem?

Kell a mentség a csudának -
Mit is kezdenék vele?!
Majd ha a Föld kettéhasad
Lesz egy gödör dobj bele!

Dobj bele ha nem lesz kedvem
Játszani e tűnő fényben
Igaz nem látjuk majd egymást
Ha Te kint vagy amíg én benn

Bent változom tűzzé hővé
Energia lesz belőlem
S minden napnál fényesebben
Fog a mély ragyogni tőlem

-----------

Tűz és víz

Jártam a szabadság csúcsait
Hittem az erőben a hőben
Hittem hogy a tűz fellobban
Minden sziklában és kőben

Járom a szabadság útjait
Tudom hogy még nincsen vége
De nem tudom hogy kezemben
Az a kő még mindig ég-e

Elmosta arcomat a könny
Vagy csak hűtötte a pára
Bárhogy is volt esőfüggöny
Került szívem ablakára

Esőfüggöny ömlő zápor
Bánatom oltotta lágyan
Engedtem sőt szinte kértem
Hogy enyhítse forró vágyam

Enyhítette amíg álltam
Esőtől lett őszi ködben
De nem lesz belőlem ember
Ha kell nekem az a köd benn

Víz vagy - rendben - én meg vulkán
Föld izzó tüzes haragja
Következő nemzedékek
S korok energiája magja

Öntözz de közben változz gőzzé
Pusztíts de pusztulj Te is velem!
A fájdalmat el lehet viselni
Én már régóta ismerem

-----------

Szeptember végén

Verseket írtak ilyenkor

Dalnokok költők régen

Verssorok úsztak a ködben

Szálltak a csillagos égen

Nincsenek többé költők

Nincsen a versek bája

Nincs aki bánatunk álmunk

Hangjait szétkiabálja

Rettenetes ez a csend most

Hallgat a tompa valóság

Hallgat az emberi szív is

És hallgat benne a jóság

-----------

Nyárvégi versek

Annyi mindent kipróbáltam
Míg idáig eljutottam
Sok híd leégett mögöttem
Sok folyó sír most alattam

Voltam gyáva voltam bátor
Sajnos sokszor az előbbi
Sajnos nagyon sokszor voltam
Olyan mint az összes többi

Háború van nem fog szűnni
De bennünk attól lehet béke
A békének attól bennünk
Lehet egy kis menedéke

Tudom el fogsz menni pedig
Örülnék ha itt maradnál
De küldelek lassan mégis...
Jobban szeretlek én annál

---

Olyan vagyok

Mint az olajba mártott gyapot
Lángra lobbant a legkisebb szikra

És utána már
Nem lehet engem eloltani

Csak égek égek és közben szeretnék
Másokat is meggyújtani
Mert a tűznek ilyen a természete
Szeretne továbbadódni mindig
Terjedni egyik lélekről
A másikra

---

Örömöddel őrjítsél meg
Kínod is csak nekem fájjon
Életemet Eléd teszem
Vágyaidtól széllé váljon

Vágyaidtól jussak messze

Üveghegyeken is túlra
Mérget fecskendezz szívembe
Szakadjon meg újra s újra

Életemet Eléd teszem
Te döntsd el hogy meddig éljek
Míg van egy kis becsületem
Életemtől nehogy féljek

Menj el nem vagyunk adósok
Lebegünk egy vékony szálon
Néha rezgünk néha sírunk
Néha fényköd néha álom...

---

Akit egyszer a fény megkapott az már nem tud visszazuhanni a ködbe
Újra és újra ki fog emelkedni a sötét homályból - oda hiába lököd be

Aki egyszer elindult a fény felé az már mindig a saját útján fog járni
Ahhoz hogy letérjen róla az a járás neki már nem tud eléggé fájni

-----------

Mivé akar válni?

Mivé akar válni ez a sűrű lélekszövet bennem?

Színes képpé, zenévé, verssé, elbeszélő költeménnyé, 

Komoly, nehéz történetté vagy pille könnyű tánccá?

Mosollyá a sok kis csöppség ártatlan arcán?

Gyermekdallá, lánc-lánc-eszterlánccá?

Mivé akar válni ez a sűrű lélekszövet bennem?

Folyóvá vagy híddá, hamuvá vagy tűzzé,

Bevehetetlen várrá vagy csak silány rommá?

Kínzókamrák mélyén mocsokká, szennyé, vérré,

Tűk hegyén, kések, pengék élén üvöltő fájdalommá?

Szenvedéssé, kéjjé, mámorrá, zuhanássá,

Emelkedéssé, átokká vagy inkább megváltássá,

Mivé akar engem ez a sűrű lélekszövet tenni?

Mi vagyok én a sok felsorolt közül?

Vagy inkább minek hazudjam magam,

Hogy ne kelljen minden lenni?

-----------

A felszínünk alatt

Óriási víztömeg hullámzik a felszínünk alatt
Amikor sírunk egy vékony ér utat talál kifelé magának
Cseppje csak a tengernyi kínnak az a pici bánat
Te meg egy másik csepp leszel
Ha majd belém hatolni

S bennem utat törni
Egyszer kedved támad

Bárcsak mernék sokkal jobban fájni
Hajóra szállni a nagy a parttalan vizek felé
Könnyek árján úszni le ahhoz a belső óceánhoz
Magammal vinnélek ha jönnél velem
És ha elértük nem innék belőle
Téged emelnélek a számhoz

-----------

Fogsz tudni repülni

Félsz tőle?

Igen

Nagyon?

Hát eléggé...

Az jó mert akkor

Tudod hogy miről szól

Érted a lényegét

Hogy átalakulsz tőle

A hátadra szárnyakat tűzök

Ami egy picit fájni fog

De utána fogsz tudni repülni

A hegyek és a szakadékok felett velem

Zuhanni és emelkedni fogunk váltakozva

Míg el nem szórjuk az összes ballasztot

És nem használjuk el az összes felhajtóerőt

Míg észre nem vesz minket

A világmindenség

Egyetlen megszemélyesült vágya

És mi magunkban

És egymásban

Nem vesszük észre őt

-----------

Képződni, mint a harmat

Már régóta nem tudom, hogy mi normális,

Az, hogy minden szomorúságra létezik érzéstelenítés,

Vagy inkább az, hogy szenvedek ettől a steril, laboratóriumi valóságtól,

És úgy érzem, hamarosan le fogok szakadni róla,

Ahogy az érett gyümölcs a fán

Érzi már, hogy el fog válni az ágtól

Takard el a szememet kendővel vagy sállal,

Ne lássam, hogy kínozni készülsz megint,

Látni nem, inkább csak átélni szeretném a fájdalmat,

Amelyet okozni Téged rendelt mellém a sors...

Szeretnék szép lassan lepárolódni tőle,

Képződni, mint fű hegyén a harmat

-----------

2020. nagypéntek

A korona nem játék, mindig voltak vele bajok,
Királyok és királynők fejéről hullt a porba, a nép haragja verte le,
Most vírus formájában tér vissza, az összes hírportál
Ezzel a reinkarnációval van tele.

Régen se volt könnyű viselni, de csak néhány hordta,
Ma viszont úgy tűnik, hogy egyszerre ezrek, tízezrek érzik súlyát,
A képernyő görbe felfut, amikor a lélegeztetőgép
Egy gyulladt, roncsolt tüdőt fúj át

Tövisből is készült már korona, a legfájdalmasabb,
Mert akkor ott az magának minden szenvedést megtalált,
Ma főleg cseppfertőzéssel terjed és oszt sokaknak
Betegséget, lázat, fulladást, halált

Talán ha elvállalná valaki, hogy megkoronázzák, ha lenne megint
Egy olyan király, csak egy közülünk, akár Te, aki mer felmenni a Golgotára,
Akkor lehet, hogy gyógyulás jönne mindre ismét,
Egy által a világ összes bajára

-----------

Szelek

Szél ellen menj, lázadj, de utadhoz
Jó nagy szelet válassz, s vedd figyelembe,
Hogy vannak sunyi, gonosz, kis szelek is,
Akik csak cselből fújnak szembe

Ha így teszel, rátalálsz előbb-utóbb
A Neked készített szembeszélre,
Ahhoz majd hátszél is tartozik,
Hogy ne fújhasson egyik se félre

-----------

A lét határát

Mi a korsó? Üres tér, melyet körülvesz agyag,
Vékony agyag s egy leheletnyi máz.
Ha építesz, mit raksz? Falat s rá tetőt,
De belül üresen hagyod, különben nem lehetne ház.

A lét határát érd el, de tovább ne lépj, amit alkotsz, csak külső héj,
Váz legyen! Részed ennyi, ne légy több magadnál!
Gondolj arra, ki majd művedet betölti,
Teret, levegőt ne vegyél tőle el... a többel kevesebbet adnál!

-----------

Álmodni készül

Álmodni készül a tenger,
Ráborul végtelen ég,
Végtelen tenger a lélek,
Álmodni éppen elég