Hétfő este Ilivel

Ebben a társadalomban nem a valódi lényünkkel vagyunk jelen, amit itt teszünk, azt a közeg által kinevelt mű ego csináltatja velünk csak, nem mi magunk vagyunk a kitalálói, egy kondícionálás eredménye csupán minden tettünk, valódi lényünkhöz ennek alig van köze, a mi valódi lényünk ezt a gazemberséget soha sem akarta művelni. Erről írtam 81oldalt, de ha az üzeneteimet nem olvasod el akkor nyilván nem fogom odaadni Neked a könyvemet se - hisz akkor minek? Erről beszélek három éve igen de csak azért mert még mindig csak egy-két kvitran érti vagyis még kell beszélni róla nagyon nagyon sokat. És ha ennyiből nem lehet megérteni akkor kell hozzá találni más szavakat vagy más áldozatokat kell hozni érte de annyiban hagyni nem lehet mert az szörnyű. Szörnyű hogy televilágítjuk a várost karácsonyi fényekkel szörnyű hogy hangversenyekre járunk szörnyű hogy egy multinál dolgoztunk 25 éven át és szörnyű hogy a gyermekeimet is erre neveltem - ezek mind borzalmas dolgok...


Iszonyúan torz iszonyúan hamis iszonyúan fake az egész életünk az egész kultúránk a létmódunk úgy ahogy van egy szín tiszta fasiszta szörnyűség semmivel sem lehet igazolni kimagyarázni mentséget találni rá...


Csak azért vagyok még itt csak azért nem vagyok Ukrajnában még most se mert tudatos bátor elszánt embereket kell találnom akik értik ezt a helyzetet és értik hogy dolog teendő feladat van vele. Akkor mehetek el Ukrajnában ha ezt a legszűkebb környezetem a legjobb barátaim legalább elkezdik érteni. Ott lenne a helyem rég de addig amíg ez nincs meg nem mehetek sehova...


Erről szól a rózsa színe is erről a szörnyű fájdalomról hogy mit csináltunk mit tettünk mibe folytunk bele egyáltalán nincs semmi tévedés a piros színnel kapcsolatban a tenyerünkre tapadt vér színe mert a gyermekeink életterét éltük fel a mi körülményeink jók voltak de arra nem gondoltunk hogy velük mi lesz - hogy lehet ezzel elszámolni majd? Nyilván sehogy...

A gyermekeink gyilkosai vagyunk és ebben nincs semmi túlzás szó szerint erről van szó nem lehet szebben mondani meg nem is szabad legalább ne hazudjuk le ha már elkövettük...
Na ezért nem érdekel a karácsony lassan 15 éve ünnepeljen az akinek van mit - nekünk nincs!

Amíg még lehet...

Európa sőt az egész világ sodródik bele egy olyan háborúba amelyhez eddig még hasonló se volt. Hogy milyen gyorsan azt nem tudom, de azt igen, hogy sokkal kevesebb időnk van, mint amennyire ideális esetben szükség lenne, hogy jól felkészüljünk rá. Nagyon rossz taktika ezt a borzalmasan veszélyes folyamatot nem észrevenni, tudatosan vagy tudat alatt hárítani, félelemből vagy a korábbi mulasztásaink felett érzett szégyen miatt kitérni az érzékelése elől, nem gondolni rá, nem foglalkozni vele az említett okokból kifolyólag, mert aki akkor fog ezzel először szembenézni, amikor már lövések hangja fogja betölteni az ő utcáját is, az nagyon el lesz késve.

Nem a teljesen alaptalan illúziók táplálása, a hiú ábrándok szövögetése, a problémák lekicsinylése, a részproblémák vagy inkább a jelenségekre leszűkített polemizálás fog megmenteni minket, hanem az, hogy bátran vállaljuk a sorsunkat, becsülettel, legjobb tudásunk szerint helytállunk a viharban is, és bátorítunk másokat is, hogy ezt tegyék, mert az igaz, hogy a reménykedésnek nem lesz semmi alapja, de ha valaki ezt az iszonyatos, mindennél nagyobb csapást valahogy túl fogja élni, akkor ő hálás lesz a hit és a kitartás minden morzsájáért, amelyet maga körül látott, tapasztalt, mert abból a hitből, a mi hitünkből, a mi kitartásunkból, a mi áldozatunkból kiindulva, erőt merítve ő élni, alkotni és teremteni fog, és az akkorra teljesen kivilágosodó tanulságok fényében nyilván egy teljesen másmilyen, sokkal jobb, sokkal szellemibb világot, sokkal szeretőbb emberi közösséget.

Kössünk szövetséget most, amíg még nem késő, hogy mi a feladatunkat biztos, hogy becsülettel el fogjuk végezni, kössünk szövetséget, hogy mi biztos nem fogunk hazudni egymásnak, hogy mi ebben a viharban az utolsó vérig ki fogunk tartani, segíteni fogjuk egymást, amennyire csak fogunk tudni tenni egymásért, és nem fogjuk feladni, a becsületes, jellemes, bátor, viselkedést meg fogjuk tartani, nem fogunk lesüllyedni felfoghatatlanul mélyre, a vállalhatatlanul nyomorúságos dolgok szintjére, bárki is próbálna minket rávenni ilyesmire. Nézzünk már most szembe azzal, ami hamarosan lesz, és már most nagyon tudatosan készüljünk rá, hogy lélekben megerősödjünk, mire az igazi vész beköszönt, megtámad minket, mert akkor talán sikerül valakinek tényleg megmaradnia...

Egyre inkább érzem...

Egyre inkább érzem, hogy nagyon komoly feladata minden épkézláb embernek, azon kell dolgozniuk, hogy ezt a most éppen tökéletesen kábult zombi társadalmat, illetve a tagjai közül a még menthetőket valahogy felrázzák, ugyanis az ilyen ébredők, illetve az ő viselkedésük, az ő helytállásuk jelentheti az emberiség számára a kataklizma utáni továbbélés egyetlen esélyét. Tudom, hogy ez most nem egy népszerű gondolat, és ezért nagyon fáradtságos ez a munka, de nem érzem, hogy bármi másba fordított szellemi erőfeszítés az itt végtelenül szükséges eredménynek akárcsak a századát teremné.

Vasárnapi

Most olvasom, hogy a vikingek azért nem építettek templomokat, mert nem akarták bezárni az isteneiket egy korlátozott térbe. Az erdőt tekintették szent helynek, minden szakrális cselekményükre a szabad ég alatt került sor. De nem csak a vikingek, a nomád népekre általában is jellemző volt ez a világértés, amelyet a civilizálódás folyamatában szépen, lassan minden fejlett nép elveszített. És nem csak ezt az értést veszítették el, de minden más nagyon fontos érzékenységet is, amellyel meg tudták volna őrizni a természettel való társas viszonyukat, ahelyett váltak a természet kirablóivá, ami szükségszerűen csak egy összeomlásba torkolhat, ez az összeomlás fog bekövetkezni pillanatokon belül.

(Azt meg már korábban is tudtam, hogy a vikingeknek volt ugyan ABC-jük, de írásra nem használták, egyszerűen azért nem, mert nem volt rá szükségük, minden tapasztalat beépült az életmódjukba, és adódott tovább nemzedékről nemzedékre természetes módon, a tanulságok adathordozón való rögzítését nem igényelte semmi. Ennek fényében eléggé azt érzem, hogy az írásbeliség nem egy lépés a fejlődés folyamatában, sokkal inkább egy a fejlődés útjáról történő letérés miatt fellépő vészreakció. Egy törésre utal az, hogy az írásbeliség igénye felmerül, amint a vikingek esetében is, akkor kezdtek el írni, amikor a keresztény Európa hódítása miatt félővé vált, hogy a sok évszázados tanulságok el fognak tűnni.)

Teljesen biztos vagyok abban, hogy Krisztus üzenete, amelyet az evangélium gyönyörűen bemutat, teljesen kifacsarodott az európai szubkultúrában, amelyhez az egyház egy kiszolgáló szerepét töltött be Nagy Konstantin óta. Az egyház szállította az ideológiát a terjeszkedéshez, a rabláshoz, a Föld leigázásához, mentek a misszionáriusok téríteni az összes kontinensre, ahelyett, hogy ők tanulták volna meg a másik kontinenseken élőktől a létharmonikus élet módját. Ebben a rettenetes történetben az evangélium igazi üzenete teljesen elveszett, maradt ez a Te bűnös ember vagy és az életed végig hálálkodj, hogy Jézus megmentett, és mást ne is csinálj, és teljesen kiveszett belőle a sokkal fontosabb, az előremutató összetevő, hogy a világban egy alfától omegáig tartó fejlődés zajlik, az ember szeretetképessége bontakozik ki, és ennek a kozmikus fejlődésnek Te a részévé válhatsz, sőt tulajdonképpen nem is történhet Veled más, a kérdés legfeljebb az, hogy példa vagy elrettentő példa lesz Belőled, de a kettő közül az egyik biztosan.

Sajnos a történelmi egyházak ezt a rettenetes örökséget még mindig magukon hordják, és hirdetik, sőt a kisegyházak nagy része se jutott ennél sokkal tovább. Ami egy szörnyű nagy baj. Szörnyű, hogy az evangéliumnak az a vitalitása, amellyel gyönyörűen be tudna illeszkedni a többi szellemi hagyomány sorába, és amely adott is benne, hiszen a prófétája jó munkát végzett, egy agresszív, patkány hatalmi törekvés markába jutva mennyire elfelejtődött, ki lett hazudva pont azok által, akiknek feladatuk lett volna beszélni róla.

Szerintem...

Szerintem egyébként ez a modern világ össze fog omlani - egyszerűen elképzelni se tudom hogy mitől maradhatna fenn. Nekem már csak egy célom van, hogy a hátralévő nyilván nem túl sok időt viszonylag becsületesen, nem mondom, hogy emberhez méltó módon, mert az a hajó már elment, de legalább attól ne túl távol töltsem el, legalább magamnak tudjak valamennyi számot adni az életemről a végén. Mondhassam hogy nem voltam egy nagy ász, elrontottam ezt is azt is meg úgy általában a dolgok legnagyobb részét viszont mutatóban azért volt egy-két értékelhető, méltányolható próbálkozásom mégis csak...

Hozzászólás egy nagyon tudósnak látszani akaró de nagyon buta cikkhez

Sajnos ez távolról sem olyan könnyű kérdés hogy egy ilyen rendkívül hangzatos de legalább annyira egy szempontú cikk posztolásával választ lehetne találni rá. Nem megyek bele a részletekbe mert az a tapasztalatom, hogy akik ilyen cikkeket tesznek fel a facebook-ra, azok végtelenül elfogódottak az egyik irányba, ami nem vall sem kiegyensúlyozott sem érett személyiségre, és főleg nem érdemes időt fordítani eleve esélytelen vitákra a szerzőikkel vagy a terjesztőikkel. Az igaz, hogy a személyiség kiküzdése egy rendkívül fáradtságos utazás, nem is hiszem, hogy sokkal előrébb járnék Nálad, de annyiban azért igen, hogy ezt a szintet én már átléptem. Nagyon fontos, hogy az okokat és a következményeket jól elkülönítsük egymástól, itt mi most a civilizációnk hanyatló, összeomló, meghaló szakaszában vagyunk, és ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, semmit sem fogunk megérteni a felszínen történő eseményekből, hisz végső soron valamennyinek az a szerepe, hogy erre a központi legfontosabb mondanivalóra irányítsa rá a figyelmünket. Egy totálisan jövőkép nélküli, az ember minden szellemi és fizikai realitásával réges-régóta az összes kapcsolatát elveszítő jól élő, parazita, here társadalomnál, amelyikbe mi is angyali nyugalommal beépültünk, szóval ennél bomlottabb közösség még nem élt a Földön. Igen, nem kell csodálkozni azon, hogy egy ilyen társadalomban ezekkel a kérdésekkel nem boldogulunk, azon kell csodálkozni inkább, hogy elvétve még vannak férfiként élő férfiak és nőként élő nők, mert én már azon se csodálkoznék, ha lassan az a néhány üdítő kivétel is feladná, aki ma még őrzi az ember mélyét. Hiszen iszonyatos nehéz kitartani, hiszen mindennel szembe kell mennie annak, aki nem akarja eladnia magát valamelyik kiskirálynak, és beállni a védő szárnyai alá, hogy aztán villoghasson ő is az ottani zászlószínnel, de mondhatnám úgy is, ha kifejezőbb, hogy saját identitását nem lévén bátorsága kimunkálni, vett magának a boltban egyet készen (a lelkével fizetett érte), egy olyat, amelyik elég jól mutat rajta, meg nincs is sok baj vele, sőt adtak hozzá klubkártyát is, amellyel lehet menni jónak lenni azok közé, akik szintén azt a ruhát vásárolták meg. Na ez az a ruházkodás, amelyiktől síró görcsöt tudok kapni, így múlunk el ugyanis és kerülünk egy jeltelen élet után egy jeltelen sírba és lesz annak amit csináltunk semmi értelme lényegében...

Rövid szöveges üzenetek

Mostantól a főoldalra csak rövid szöveges üzenetek fognak kerülni, naponta maximum egy, melynek mérete nem haladja meg a 160 karakteres határt. Hetente egyszer lehet hosszabban írni, háromszor ennyi karakterből gazdálkodni, havonta egyszer pedig lehet írni kifejezetten hosszan is, utóbbi méret határa 9 x 160 = 1440 karakter. A rövid szöveges üzeneteknek lesz címük is, amelynek hossza nem haladhatja meg a 32 karaktert. Meglátjuk mi jön ki ebből...

A modern világ bábjai

Egész világosan látom hogy teljesen elszúrtam az életemet. Taizéből hazajövet 27 évesen nekem nem lett volna szabad betagozódnom ennek a modern világnak a rendszerébe - minden erőmmel azon kellett volna lennem hogy üzenjem mindenkinek akit csak látok hogy vigyázzon mert ebből egy nagy háború és egy nagy megsemmisülés lesz - semmi más. Nem tudom hogy ezt miként kellett volna csinálnom de azt igen hogy ha becsületes vagyok magamhoz és tényleg arra figyelek ami mélyen bennem van és nem arra a külső héjra amit a társadalom épített rám akkor előbb-utóbb ha nehezen is de megtaláltam volna a módját. Emlékszem volt egy szörnyű este Kisvárdán két héttel az esküvőm előtt teljesen kiborultam egy órát bőgtem megállás nélkül. Na azt a jelzést kellett volna komolyan vennem mert azt a lelkem adta le, hogy olyasmit készülök tenni, amivel kinyírom őt. Én meg nem vettem komolyan hanem mosolyogva feleségül vettem Évát és a házasságunkból született 3 gyerek akik közül most 2,75-nak semmi fogalma sincs önmagáról, arról, hogy mi lakik benne, a modern világ bábjai. És emiatt persze ugyanúgy el fog menni az életük a semmivel, ahogy az enyém is elment. Hát ha valami akkor ez a tragédia, és ezt igyekszem most megállítani, de egyelőre nem nagyon sikerül. Domcsit talán meg tudom menteni, már az is nagy eredmény lenne...

Igen a modern világ bábjai vagyunk - tisztelet a fehér hollónál 1000x ritkább kivételeknek - és teljesen függetlenül attól, hogy ezen a gyönyörű buborékon belül ki mikor hogyan tesz úgy, mintha lázadna ellene, mert csak megjátssza. Mert igazi lázadáshoz bátorságra lenne szükség, meg valódi önbizalomra, hitre abban, hogy a lélek vágya nem ez, de attól még megérthető, és teljesíthető. Ebből a buborékból kikerülni nagyon nehéz, de akinek nem sikerül, az hiába élt. Tényleg szörnyű hogy az egy szem életünk mire megy el, hogy a valóságból nem fogunk fel semmit, csináljuk azt, amit mondanak nekünk, és továbbmondjuk a gyermekeinknek is, hogy legyenek ők is az összeomlásba tartó folyamat részei. És közben csodálkozunk, hogy háború van. Persze, hogy háború van, ha ennyire belefolyunk egy olyan dologba, amelyhez nekünk, az igazi, a valódi belső lényünknek jóformán semmi köze sincs.

Csontbrigád

Szörnyű az, amikor valaki megvádol egy másik embert egy olyan bűnnel, amelyet nem követett el. Ennél csak az a szörnyűbb ha az illető hisz neki és magára vállalja.

Magdolna

It happened on the last day of 2020 that i watched the film about Magdolna. Magdolna lived in the mountainous area of the North Balaton region between the two world wars and during the second. She was an exceptionally sensitive religious girl (a young lady later) and during her karmic short life she helped a lot to poor people with an unbelievable toughness and commiment and resourcefulness. At the end of her life she somehow had a sharp pre-sentiment about the date of her death - she was fully healthy but somehow she felt it still. The film shows two days of her life, one at her age of 12 when she got the "message" about her future martyrdome and the last day of her life when a "liberating" Russian soldier shot her dead (because she did not let him rape her). Scenes alter between the two days continuously two separate actrisses play the two ages but in such a well elaborated harmony that anybody can take them as the same person easily.

For me the religious feeling in general is a little strange since i often find it false, but in her case it was fully convincing and i had no doubt about the sincierity of her devotion. Her story touched me very deeply, the resonance between her and my motivs was immediately shocking. At that Silvester day i watched the film on-line but few days later i decided to have it saved on a DVD. In my surrounding my godson is the IT expert, he downloaded the film (legally, since i paid for it) and delivered the engraved disc to me. When i inserted it into my DVD reader to check the success, the first few frames of the film appeared on my screen. And after that came the second, the really hitting shock, the burning fire and the ice cold shower at the same time. Because i noticed something which avoided my attention at the first time. Under the title word of the film "Magdolna" i could read her birth date: 8th of August, 1921. Why was it interesting? Because i was also born on 8th of August. For few minutes i couldn't move just tears were running down on my face. I didn't know what to do with this piece of news but i catched at once that this was a turning point anyhow...

Seven months later i celebrated my next birthday together with her - i felt very strongly that for one day we must be somehow together - i excluded everything else from my life for 24 hours. Only 2 months later i realised that it was her 100th anniversary. Yes i was the special gift to her for that particular occasion. Does anybody say still that life on Earth has no inner order and only random events follow one another?

Kissinger

Egyáltalán nem gondolom, hogy azok között a globális fenyegetettségek között amelyek az utóbbi évtizedek során manifesztálódtak van reális esély egy olyan stabil világrend kiépítésének mint amilyen létrejött a második világháború után az USA irányításával (és amely szintén csak egy nagyon kedvező, kivételesen szerencsés és nyilván soha nem ismétlődő csillagállás miatt tudott ilyen tartós lenni). Ha lenne akkor afelé Kissinger szavai mutatnának - ez igaz - de nincs. Így csak az a kérdés hogy milyen módon tudjuk a világ lángba borulásának pillanatát a lehető legtovább kitolni. Bár számomra még ez se biztos hogy cél, mert ha a tűz később lobban fel, lehet, hogy még nagyobb és még pusztítóbb, még végzetesebb lesz, és még nagyobb eséllyel nem fog tudni megteremni semmi utána. Egy biztos: még mindig nagyon szűk távlatokat használunk az elemzéseinkhez még mindig nagyon messze vagyunk azoktól a szintetikus szerves egységből fakadó látásoktól, amelyek nélkül biztosan senki se fog megmaradni mondjuk 30 évnél tovább. Páldául ne felejtsük el azt a szempontot se, hogy "Душу й тіло ми положим за нашу свободу", amely az ukrán himnusz egyik sora (lelkünket és testünket adjuk a szabadságunkért), amelyet elég sok ukrán komolyan gondol, és én ezért nem igazán tudok haragudni rájuk. Már csak azért sem, mert én magam se biztos, hogy szívesebben élnék patkányok, mint halnék meg hősök között. Kedves Bogár László! Néha nagy reset-ről beszélsz, néha meg átmész a reálpolitika legszégyenletesebb síkjára! Nem tudok kiigazodni Rajtad!

Jancsi

Igen, pontosan ezekből a gondolatmenetekből kell megtalálni a kiutat, 12 éve mondom Neked. És nem úgy, hogy még többet gondolkodunk, hanem úgy, hogy egy sokkal tágasabb térben egészen más típusú szellemi erőfeszítéseket teszünk. Mert az ember nem ennyi! Ezen a szinten nem lesz megoldás, ezen a szinten az lesz, hogy abból a 8 milliárd emberből 7,9 milliárd 30 éven belül meg fog halni, de ez engem nem érdekel, mert tudom, hogy elkerülhetetlen, az viszont érdekel, hogy a 100 millió túlélő mit fog csinálni. Akik között ott lehet Dominika, ott lehet Luca, ott lehet Ewelina, ott lehet Tetiana, ott lehet Dávid, és még sorolhatnék pár nevet nyugodtan, akiknek az aprólékos munkával való felkészülése egy nagyon kicsi részben nekem is köszönhetően már javában zajlik. Lesz-e nekik látásuk, belső energia rendszerük, önazonosságuk, felelősségvállalásuk megtámogatva a kataklizmák kijózanító hatásával, hogy egy minőségileg más létmódot rakjanak össze itt a Földön azokon a romokon, amelyek utánunk fognak maradni? Engem egyedül ez érdekel, semmi más, és az életem egész hátralévő része ennek a kutatásnak meg felkészülésnek a jegyében fog telni, mert ennek a kérdésnek van relevanciája, meg azoknak, amelyek az ehhez szükséges látást, érést, belső fejlődést előmozdítják. Az összes többire a legminimálisabb mennyiségű figyelmet szabad csak fordítani, amennyi az adott pillanatnak szüksége van, de többet egy grammal se. A reálpolitikusok is kaphatnak 1%-ot, meg a pedagógus bérekért tüntetők, érjék be annyival több nem jut nekik, egyszerűen ilyen prioritások mellett képtelenség számukra többet kigazdálkodni. 

Ugyanaz többféleképpen mondva

Belső fókusz gyakorlása

Elcsendesedés, befelé fordulás, meditatív élet

Önvalónak történő engedelmesség, neki való alárendelődés

Folyamatos éberség, az állandó figyelem fenntartására irányuló törekvés

Belső, lelki erőforrásokra való támaszkodás

Széles spektrumon feltáruló szellemi potenciálok, szellemi erők tudatában lenni, azok folyamatos kiaknázása

Megfigyelni az események láncolatát, az összefüggéseiket, csodálkozni azon, hogy mindenütt kicsit másképp, de mégis csak ugyanaz történik

Folyamatosan tudatában lenni annak, hogy minden okkal történik, hogy a nagy egész szempontjából nézve minden helyzet egy értelmes, sőt hibátlan csillagállás, vágyakozás a mögöttes üzenetek megértésére

Let's be these angels from now on!

This society is not an operable society and our task is not to make our children a part of it. Actually the real task is just the opposite - we must achieve that they grow out of this bubble lift themselves out of it. We must grow them to prophetes and fighters and magiciens and lovers and kings and queens we must grow them to this ancient universal archetipic characters even if this environment where we live now do not ask for them even if it pushes out these personsalities from its scope with a panic fear. Sometimes we may think that our mission is just to help our children to their integration to here but this is very far from the real call. Our goal is that they be capable to upgrade from this basic mud level to a real spirituality that they be brave and strong enough to undertake their inner being that they be able to bear the pain that comes out from this "aloft" state. We are growing them not for this society but for the new one which will come when this collapse. Keep this in your heart never take away the focus from it - your children like my children are born for the future. And we must be the example so that their still blocked still drowning inner person get enough impulses for his or her unfolding. This is our real task and it is hard and we must accomplish it with constant attention and a big toughness a big commitment - otherwise we would fail. This will take the whole rest of our life but it is not a pity because it will yield an everlasting result and for this reason during all of our struggles we do for it we will be deeply and intensely happy and we will experience a so full and universal joy which one can not sense in any other ways. The joy of martyrdom the joy of liberty the joy of life. Let's be these angels from now on!

Európa és Ukrajna

Amit Európa most Ukrajnával tesz, az a gazemberség akkora foka, amelyet, azt hiszem, hogy nem nagyon lehet felülmúlni. Hitegetjük őket azzal az álmesével, hogy mellettük állunk, miközben teljesen világos, hogy semmi mást nem csinálunk velük, mint kihasználjuk a bennük rejlő politikai és katonai potenciált abban a globális méretű hatalmi játszmában, amelynek célja a fejlett országok hegemóniájának további kettő másodpercig történő fenntartása. Mert ez bizonyos vagyonos köröknek meg egy őket eltartó, valamennyi Júdás pénzzel kifizetett elég nagy tömegbázisnak is per pillanat érdeke (mondanom sem kell, hogy mindnyájan az egész nyugati társadalom - kivéve a legszegényebbeket akiknek már Júdás pénz se jutott - ennek a tömegbázisnak a tagjai vagyunk). Mesélünk nekik, hogy majd újjáépítjük az országukat, hogy egy sikeres demokratikusan működő ország szövetség részei lesznek és ettől majd végre beköszönt számukra a jólét és a megérdemelt, mert jórészt általuk kivívott szabadság. Amikor mindenki tudja, csak nem meri kimondani senki, mert mindenki féreg hozzá, hogy senki se fog újjáépíteni semmit, ugyanis nem lesz rá erőforrás, a töredéke se annak, amennyi kéne, és nyilván nem lesz sikeres demokratikusan működő országcsoport sem, mert eddig is csak az álmainkban volt, meg abban a globális konjunktúrában, amelyről sohasem mertünk tisztességesen belátni, hogy elég hamar véget fog érni, hiszen egy lufi - egy óriási kipukkanó ballon! Soha nem lesz boldog Ukrajna, az ukrán nép szét fog szóródni a világban és el fog pusztulni ugyanúgy, ahogy ez már számtalan néppel megtörtént, de ezt a nyilvánvaló tényt, ha valaki kimondja, akkor ő a Putyin trollja, akit ennyivel el is lehet intézni. Na hát ez a gyönyörű demokrácia, amely szerintem a fasizmussal sokkal nagyobb hasonlóságot mutat, mint a szabadsággal, amelyért most egyedül az ukránok harcolnak és senki más, mert olyan egyedül vannak hagyva, mint egy levágott ujj az árokban. És közben mi szépen karácsonyozunk, újévezünk, hangversenyezünk, színt játszunk, és hitegetjük egymást azzal, hogy ebből majd lesz valami, játsszuk a tündérmesét, amely nyilván nem létezik, egyébként nyilván nem is létezett soha sem, de kifizetődő volt hinni benne mostanáig. Na ezek után talán érthető, hogy miért szeretnék nagyon gyorsan Ukrajnába menni, mert legalább a lelkemet szeretném kimenekíteni ebből a felfoghatatlan méretű gyalázatból, amelynek per pillanat mindnyájan részesei vagyunk, és amely, ha nem sikerül kijutni innen, az egész életem kerete lesz végérvényesen, és a síromra majd azt fogják írni, hogy nem csinált semmi mást..

Ennek fényében talán érthető hogy mért nem tudom minden egyéb kiegészítés nélkül alkalmazni az oly általánosan bevett pedig úgy inkább kiköpni kéne "Boldog Új Évet Kívánok!" szófordulatot. Mindjárt leülök a számítógép elé és az év utolsó napja alkalmából megírom néhány ukrán ismerősömnek hogy ha eddig még nem ábrándultak ki belőlünk nyugat-közép európai emberekből teljesen akkor most tegyék meg sürgősen mert én úgy nem tudok új évet kezdeni hogy csak pózolok előttük egy olyan szerepben amelyet ők ugyan szeretnének ránk vetíteni de a valósághoz sajnos semmi köze sincs. Ha itt valakinek a 2023-as év nem egy borzalmasan nehéz iszonyúan fájdalmas év lesz akkor lehet hogy úszni fog abban a negédes szirupban amelyben az eddigi 20-30-40-50-60 éve is úszott de hogy annak a boldogsághoz semmi köze se lesz arra mérget mernék venni. Mindenkinek kívánok tehát borzalmasan nehéz iszonyúan fájdalmas évet mert akkor talán lesz egy ici-pici valódi boldogság is benne. És akkor talán nem a kukába fogja végezni vagyis ugyanott, ahova eddig az összes többi éve került.

Viktória győzött

Egy vöröskeresztes aktivista is meghalt a kherszoni ágyútűzben. Nem én. Mért nem én? Mert nem voltam ott. Mért nem voltam ott?

A red cross activist also died in the shelling of Kherson. Not me. Why not me? Because i was not there. Why wasn't i there?

Happy new year!

Before the usual hell of the happy new year wishes is launched i would like to catch the opportunity and to wish you a very hard and terrible painful new year because in this case you have at least a small chance that it will contain some real joy too. Otherwise it would flow in the same numbness in the same sleeping beauty dream in the same sterilized laboratory and ephemeral fake safety (which is just expiring in western and central Europe) where the last few decades of the previous 2022 passed in the wealthy countries for the middle class citizens and upward and consequently it would have nothing to do with any sort of happiness at all.

Dávid!

Én azt gondolom hogy mindenkinek van egy belső lénye egy benne lakó valódi személy akivel születésekor még teljesen egy volt de aztán a társadalom ezt az eredendő isteni valakit betemette benne rákondicionált egy teljesen hamis ego struktúrát a tanítói a papjai a környezete a családja a szülei mind azt akarták elérni hogy jól beintegrálódjon ebbe a társadalomba és senki nem fogta fel hogy az amit csinál milyen merénylet a benne lakó igazi valódi énjével szemben. Ha ezzel a valódi belső lényünkkel nem találjuk meg a kapcsolatot akkor az életünk számunkra, a mi valódi lényünk számára teljesen idegen dolgokkal fog elmenni és kudarc lesz és nem leszünk boldogok és nem lesz boldog körülöttünk senki más se. Én úgy érzem, hogy az életünk minőségének egyetlen valódi fokmérője van hogy mennyire leszünk hitelesek mennyire leszünk önazonosak mennyire leszünk kívül is olyanok amilyenek bent születésünk szerinti eredendő valóságunkban kezdettől fogva vagyunk. Mert ha nem akkor érhetünk el bármilyen gyönyörű sikert az élet száz különböző területén semmi hasznunk se lesz belőle sem nekünk sem senki másnak és azokból a sikerekből a sikerek eredményéből nem fog megmaradni semmi se másfél percnél tovább. Maradandót akkor fogunk létrehozni ha az a valódi az igazi lényünk kibontakozásából fog fakadni ha azzal lesz összhangban, ha általa jön létre. Arra a belső lényre viszont csak akkor fogunk érzékennyé válni ha a legfőbb vágyunk az hogy neki teret adjunk magunkban ha a nap 24 órájában figyelünk rá hogy mit akar és igyekszünk engedelmeskedni neki nagyon. Ez egy nagyon komoly odaszánást egy belső fókusz állandó és intenzív gyakorlását követeli meg amely minden másnál amit még csinálunk fontosabb sőt minden mást mellette is ebben a figyelmes éber tudatállapotban kell végezni. Mert ebben a személyes kapcsolatban - de csak ott - lassan-lassan kirajzolódnak a valódi teendők az ember ráérez a dolgára ráérez arra hogy mire van szánva mit kell mondania mit kell tennie hova kell mennie. És ha erre ráérez akkor rá fog érezni arra is hogy nincs apelláta az indíttatásaival kapcsolatban amikor azok elegendően erőssé válnak akkor már nem lehet azt mondani hogy furcsák és a környezet nem díjazza tehát hagyom el őket akkor már csak az van hogy az az ő útja, ő máshogyan nem lehet az akinek lennie kell csak azon az úton járva, és akkor lehet sőt kell menni, amerre az az út vezeti akkor is, ha a viselkedése értetlenkedést sőt megbotránkozást vált ki körülötte sokakból. Átéltem ilyen helyzeteket az életben már sokszor de soha sem bántam meg amikor olyan döntést hoztam amellyel az én saját valódi lényem mellé álltam. Amikor nem amikor pont ellenkezőleg amikor őt cserben hagytam mert valamilyen álsiker lehetősége elterelte a figyelmemet róla azt nagyon szégyellem, de azt a kevés alkalmat, amikor küzdöttem és kitartottam mellette, jó érzéssel őrzöm meg az emlékezetemben és tudom hogy azokért a világrend is meg fog őrizni az emlékezetében engem. Boldog akkor leszel ha megtalálod Te is magadban őt, saját magad igazi belső valóságát, ráérzel, és elkezdesz együttműködni vele. Akkor csodálatos energiák fognak felszabadulni Benned azt fogod érezni hogy a feláramlás a szárnyaira vesz Téged és emelni fog Téged ki ebből a mocsárból és nagyszerű élmények tapasztalatok felé fog repíteni azt fogod érezni hogy lesz egy teljes életed amelyben mindig történik valami egyedi valami különleges valami egészen meglepő. Valami olyan ami csak Te vagy ami csak Belőled tör elő valami olyan amilyennek pontosan Belőled kell feltörnie, hiszen pont azért születtél. És ez egy nagyon jó érzés, a legjobb, ami létezhet...

Ennek van itt az ideje...

A modernizmus és a vívmányainak elengedése, a modern világ illúzió voltának a beismerése, a hozzá kapcsolódó kényelem- és hamis biztonságérzetekről való lemondás egy borzasztó nehéz dolog lesz mindenki számára, annyira, hogy a többség nyilván nem is fogja túlélni, de most akkor is ez a házi feladat, ezt a korszakváltást kell most jól csinálni, mert ennek van itt az ideje...

Tudatosan...

Tudatosan megyek szembe az egész világgal, aminek egész biztos, hogy nem lesz jó vége, de még mindig jobb egy szörnyű csapás elébe menni, és becsülettel megvívni vele, mint minden ellenállásról eleve lemondva, gondolatainkat róla elterelni próbálva várni érkezését...

Szóval...

Szóval Oroszország területet foglal, amit a nyugat nem tud megakadályozni, mert gyenge, mert nincs ereje ahhoz, hogy következetes kitartson abban amiben hisz (hiszen nem hisz semmiben):

1. vagyis Oroszország elérte célját, a nyugat megszégyenülését
2. vagyis az ukrán népet cserben hagyjuk, ami akkora morális kudarc mindnyájunk életében, hogy innentől kezdve édes kevés lesz az, hogy szépen karácsonyozunk meg xvi-tól xxi-dik századi zenét játszunk a templomainkban
3. vagyis semmi további akadálya nem lesz a dominók borulásának, amely folyamat történelmi léptékkel mérve pillanatokon belül fog lejátszódni és véget vetni az emberiség modernizmus szóval jelzett kétezer éves vadhajtásának, illetve a virágzásának, illetve a létének.

Lehet, sőt kell kezdeni gondolkodni azon, hogy mit fogunk csinálni utána...

Mária

Nyilván nekem is őrült nagy kérdés, hogy meddig lehet meg kell elmenni olyan szavak kimondásában, mint amilyenek a tegnapelőtt reggeliek voltak - amikor arról írtam hogy a 24-dike idén inkább az ukrán ellenállás 10 hónapos fordulója mint karácsony szentestéje. Nyilván őrült nagy kérdés, hogy mit kell írni most például abban a főleg munkahelyi facebook csoportba, ahova a többség csak annyit ír, hogy "Áldott karácsonyt!" és egy fenyőfát biggyeszt a mondat végére. Nyilván az ember mérlegel, magába néz mielőtt ilyen szavakat szétküld, és nyilvánvaló az is, hogy már ehhez is kell valamennyi bátorság. Sokan gondolják úgy hogy egyszerűen megzakkantam és sürgősen kezeltetni kéne magam egy terapeutával. Nem viccelek - tényleg így van - szerintem elképzeli se tudod, hogy kiktől és mit kapok vissza olykor. Van egyébként egy pszichológusom, igaz nem szín európai, születése szerint vietnámi (félig buddhista) de már nagyon régóta Magyarországon él - vele rendszeresen találkozom, ő sok mindent megért ezekből. Meg Te is sok mindent megértesz, és nagyon szépen írsz, és nyilván én is érzem, hogy mennyire nehéz Neked szépen írni, de megteszed mégis. Szóval ezért mondom, hogy nagyon szeretlek, és ezért sorollak be Téged is az angyalaim közé. Mert egész sok angyalom van, érdekes módon mind nők egyelőre, valahogy a nők most (minimum) utcahosszal megelőzik a férfiakat - legalábbis néhányan közülük. Persze ezek a feszültségek megvannak és meglesznek velük is. A szombati írásra Lucától se kaptam kék szívet, de nem baj - attól ő még ugyanannyira angyal, amennyire Te az vagy. Nem lehet engem követni, tudom, nekem se sikerül magamat utolérni, ez egy borzasztóan nehéz állapot, de tudom hogy attól még menni kell a legbelsőbb érzékeimben bízva, mert ha akkor mozdulnék csak, amikor már mindent értek, nem mozdulnék soha. Amúgy tanulságos olvasni a Gurdian összefoglalóját arról, hogy milyen a karácsony most Ukrajnában. Tanulságos belegondolni abba, hogy mit éreznek, mit élhetnek át az emberek most. Mindjárt küldök egy linket a telefonomról - tedd meg, hogy elolvasod.

Részt veszek a szociális munkában erőm szerint, de tudom hogy ez semmi, nem is azért csinálom, mintha valami lenne. Azért csinálom mert ki kell bennem alakulnia valami egész másnak is, és az otthon, ha csak a fotelben ülök, nem tud beérni. Nem azért járok a BOK csarnokba, mert azt a teát más nem tudná kimerni vagy a gyorslevest elkészíteni. Bárki meg tudná csinálni, még azt mondom, lenne is önkéntes nélkülem is annyi, amennyi oda kell bőven. Azért járok oda, mert érzem, hogy ezek az éjszakai szolgálatok nagyon átmozgatnak, nagyon érzékennyé tesznek, kezdik bontani bennem annak a buboréknak a falát, amelyben eddig éltem. És az utóbbit nagyon szeretném most, mindent ennek rendelek alá.

Van néhány ukrán kapcsolatom, tegnap írta az egyik hogy köszönik jól vannak (itt Budapesten), és várják a győzelmet. Na ilyenkor nem tudom hogy mit csináljak... Írjam nekik vissza, hogy arra várhatnak, vagy szálljak be én is a kegyes önbecsapásukba, amellyel áltatják magukat. Egyébként nyilván győzni fognak, mert már győztek is, csak nem úgy, ahogy azt sokan közülük is képzelik még. Az ukrán nép nyilván meg fog szűnni létezni, a maradékuk szét fog szóródni a világba, egy darabig még lesz pár kis közösség itt-ott, aztán végük lesz nekik is ugyanúgy, ahogy minden értelmezhető néppel ez történt. Viszont ők illetve a többségük becsülettel fog meghalni ami nekünk közel se biztos hogy összejön. És az ő szellemi hagyatékuk ezért megmarad az örökkévalóságig, miközben a miénket az első szél éppen most fújja szét.

Szóval győzni fognak igen miközben mi meg vereséget fogunk szenvedni. Tegnap kaptam egy nevet, egy amerikai férfi nevét, aki már hónapok óta Ukrajnában van, és dolgozik, segít az ukránoknak a saját szakállára, ahogy tud. Este fogok írni neki, talán tud nekem is segíteni, hogy ne itt kelljen elpusztulnom. Már régóta bennem van ez a gondolat, csak valószínű hogy még nem vagyok érett arra, amire félig már vágyom, és azért nem jött össze eddig semmi. Valószínű hogy ez egy hosszabb folyamat, legalábbis én most még nem tudok meglépni mindent. Színházba moziba már nagyon régóta nem járok, idén feladtam a terepfutást, a zenehallgatást, az olvasást, a könyveim felét kidobtam, de a másik fele még mindig megvan, és a CD-imen is gondolkodom még, hogy mit csináljak velük. Pedig érzem, hogy Bach, Vivaldi, Beethoven, Chopin talán már soha sem fog úgy szólni, ahogy mondjuk öt éve szóltak, nem is érdemes várni rájuk tovább. Ez az egész európai kultúra, amelyben felnőttem, kezd börtönnek tűnni, kezdem azt érezni hogy az élet azon kívül van, de igazán nagyot lépni mégsem merek, mert félek, hogy mi lesz velem, ha megteszem. Sokszor eszembe jut a gazdag ifjú példabeszéd, akinek nagy vagyona volt, de nem tudott lemondani róla. Mert félt, hogy mi lesz vele, ha megteszi...

Itt most egy kicsit abbahagyom...Vigyázz magadra Mária és ha valami ébred a szívedben velem kapcsolatban, írd meg kérlek! Segíts nekem, ahogy tudsz!

Перемога

Today i have learnt one important Ukrainian word "перемога" which means "victory". Sometimes when i hear a new word in a foreign language the reflex comes to my mind to search for and to learn its opposite too but this time i felt it very bizzare. Somehow i have a strong feeling that in Ukrainian language the word "defeat" doesn't appear at all.

New year wish

(English below.) Nem tudom, mit kívánjak az ukrán népnek a 2023-as évre, hiszen Nektek, az ukránoknak - egyedül Nektek ezen a bolygón - mindenetek megvan, ami az életben számít. Erény, erő, kitartás, mély lélek, felelősségtudat, önbecsülés, öntudat, eltökéltség, elszántság, bátorság, hősiesség, ezekkel Ti mind rendelkeztek, csodálatos képességeitek vannak és csodálatos gyermekeitek, tudjátok hogyan kell a kezeteket a szívetek fölé helyezni, tudjátok, hogy ez a gesztus mit jelent, és a kicsinyeiteknek is megtanítjátok szépen. Olyan egyszerű nyugalommal gyakoroljátok az önfeláldozást, hogy még a kövek is sírva fakadnak, amikor látják a tanúság tételeteket, a kultúrátokért, a szellemiségetekért, a szabadságotokért éltek, olyan természetes módon, hogy viselkedésetekkel a lehető legmagasabbra teszitek a lécet minden földlakó számára. Gazdagok vagytok, Ti vagytok a leggazdagabbak és a világ összes többi népe irigykedve néz Rátok, azért az erkölcsi és szellemi kincsesházért, amelyet képviseltek és felmutattok, és hagytok mindenki mást végtelen szégyenben így. Nem tudom, mit kívánjak Nektek, hisz mindenetek megvan, miközben én leblokkolva állok, egy béna, bénult ember, földrajzilag csak száz kilométerre az ukrán határtól, de fényévekre, ha a távolságot belső, személyes képességekben mérjük. Nem tudom, mit kívánjak, leginkább azt kívánom, hogy bárcsak lehetnék ukrán én is, de attól félek, ez a kívánságom, mely talán az egyetlen kívánság most már az életemben, nem fog teljesülni soha sem...

I don't know what to wish to Ukrainian people for 2023, since - practically you, Ukrainians alone on this planet - you have all which count in life. You have VIRTUE, STRENGTH, TOUGHNESS, you have DEEP SOULS, you have a STRONG SENSE OF RESPONSABILITY, you have SELF-ESTEEM, SELF-AWARENESS, DETERMINATION, COMMITMENT, COURAGE, HEROISME, you have amazing talents and amazing children, you know how to put your hands above your heart and you teach your kids to do the same, you know what this gesture means, you practice self-sacrifice with so serene simplicity that even the stones are crying when they see your testimony, you live for your culture, for your spirit, for your liberty in a such a natural way that you put the highest standards for all human beings on Earth with your behaviour. You are rich, you are the richest and all the other people are envy you the moral and mental and spiritual treasury you represent and show up and leave us, put us, the whole rest of the world in ultimate shame by doing so. I don't know what to wish to you since you have everything while i am blocked here, a lame, paralyzed, crippled man, few hundred kilometres from your country border in physical distance but light years away from you if measured by inner, personal qualities. I don't know what to wish - i wish i were Ukrainian. Perhaps this is my only wish in this life but i'm afarid it will never be fulfilled...

24th of December

(English below) Ma decemberi 24-dike van - kinek mi jut eszébe erről a dátumról? A szenteste? Idén biztosan nem. Igen ma páran a karácsonyt ünneplik de ennek nincs semmi jelentősége. Sokkal fontosabb, hogy az ukránok ma 10 hónapja kezdték meg hősies küzdelmüket az agresszor oroszok ellen, akik azért tudnak támadni, mert a nyugati országok, a nyugati országok társadalmai képtelenek jó választ adni a kialakult szörnyű helyzetre, sőt fel sem tudják mérni, hogy a tehetetlenségüknek milyen következményei lesznek az egész emberiség sorsára vonatkozóan nagyon rövid időn belül. A nyugat el van foglalva a szokásos karácsonyi bevásárlással, a karácsonyfa állítással, a sütés-főzéssel a süllyedő hajón anélkül, hogy érzékelné, talán ez az utolsó olyan év, hogy ezt praktikusan még megteheti. Miközben Ukrajna sötétségbe zuhan és fagy meg, de ott az emberek valamit mégis csak tudnak, nem csak a felprogramozott gépagyuk reflexeit futtatják mint a majmok közül a retardáltabbak - ki tudnak tartani a kultúrájuk, a nyelvük, a szellemiségük, a szabadságuk védelmében, tudnak példát mutatni az egész világnak, hogy egy nemzetnek hogyan kéne viselkednie a xxi-dik században, amikor minden dől össze. Nagyon hálás vagyok azért, hogy beosztottak a menekült szállóra, ott tölthetem a mai éjszakát, mert ma este mindenütt máshol megbolondulnék - azt hiszem. A kulturált, civilizált felvilágosult Európa most jut a pokol fenekére, a visszafordíthatatlan hanyatlásba, a teljes tudatvesztés állapotába miután egy-két végtelenül felelőtlen generáció pár évtizedet mérhetetlen pazarlással töltve mindent felélt, amelyért milliók az életüket adták. Nem hiszem, hogy ebben a 78 milliárd fényév átmérőjű univerzumban ennél nagyobb szégyen érhetne bárkit...

Today it is 24th of December - what comes to our mind about this date? Christmas Eve? This year surely not. Yes we (or someones) might celebrate Christmas Eve today but this is of secondary importance. Or even less. It's much more important that today is the tenth month anniversary that Ukrainian people has been carrying their heroic battle against the aggressor Russians whom can prevail because western countries - western societies - are impotent to give the give the right answer to this attack, even incapable to judge what is happening now and what consequences their current failures will bring to whole mankind very soon. Western people do their regular Christmas shopping decorate their regular Christmas trees eat their regular Christmas meals on their sinking boat without perceiving that perhaps this is the last time when at least practically they can do so. And in the meantime Ukraine is dark and ice cold but people there are obsessed with something really spectacular - not with the damned habit of a crowd which immature monkeys compose - but by enduring to the end in the only really human thing - in the protection of their culture, in that of their spirituality, in that of their liberty. While western people unconsciously run the programs of their installed brain Ukrainians show an example how a meaningful nation should behave in the XXIst century. I am very very thankful that somehow i was enrolled for the tonight help center service because i am pretty sure i would go off my head anywhere else. Cultural civilized enlightened Europe buries himself in a complete loss of awareness drop himself in a irreversible falling after few glittering decades after one or two glittering generations lived up everything for which millions died. I don't think that a bigger shame can occur in this 78 billion light years large universe anywhere else...

Két út

Azt gondolom hogy a modernizmus (mely tulajdonképpen a görögökkel kezdődött) minden egyéb irányzatnál jobban eltávolította az embert igazi belső lényétől - egy olyan színtisztán virtuális közegbe vitte ahol a tökéletes megsemmisülésen kívül más nem történhet vele - ez a szomorú kifejlet ma már világosan kirajzolódik. Vagy felismerjük ezt a borzasztó devianciát és a sebet melyet okozott magunkban és egymásban és nagyon egyértelmű határozott következetes belső figyelemgyakorlással (hiszen nincs más eszköz) elindulunk ezen az úton visszafelé vállaljuk a gyógyulás folyamatait bármennyire fájdalmasak és megalázóak is azok sőt akkor is ha egy adott ponton akár az életünket követelik vagy feloldódik az emberség mint olyan annak az illúziónak a része lesz amelyet teremtett magának hogy kevesebb fájdalom érje azzal együtt válik köddé párolog el bele a nagy büdös semmibe. Mindnyájunkon múlik hogy a kettőből melyik fog bekövetkezni hogy a modernizmust lezáró nyilván nagyon nehéz pillanat egy új kezdet is lesz egyben vagy azzal az emberiség végleg örökre búcsút moond a földi létnek...

Kiút

A modern társadalom nevű pokolból az egyik legkézenfekvőbb kiút az hogy az ember jót tesz...

Egy sámánnő

Egy sámánnő azért sámánnő hogy sámánnő legyen!

Van olyan érzésem...

Nekem sokszor van olyan érzésem hogy ez a modern világ tulajdonképpen egy buborék amelybe bezárjuk magunkat, hogy ne érjen minket nagyobb baj, cserébe viszont igen csak lesilányul a kapcsolatunk a valóság összes többi (buborékon kívüli) részével amitől viszont előbb-utóbb mégis csak nagy bajba fogunk kerülni.

Télapó itt volt...

Négyeteknek írom, hogy a BOK csarnoki mikulás akció szerény sikerrel zárult. Rajtatok kívül tettem bele pénzt én magam, és a társam is, aminek következtében előállhatott 100 darab puccosnak semmiképpen se nevezhető de mégis nagyon fontos örömet okozó ajándék csomag, amelyet a gyereksarok munkatársai lelkesen szétosztottak a menekülők között, legutóbb tegnap voltam a csarnokban, saját szememmel győződtem meg az örömről, amelyet okoztak, mert tele volt a zsibongó, legalább 10 gyermek játszott egyszerre. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy még négyen elkérték a számlaszámomat, akik végül meggondolták magukat, ez egy pici csalódást jelentett, de pszichológus segítsége nélkül leküzdöttem. Idén mindent összeadva elég sok pénzt szántam ilyen projektekre a saját zsebemből is (közben azért mások adakozásából is egy értelmezhető összeg folyt be), de még mindig nem érzem, hogy annak az igazságtalanság szakadéknak, amelynek az egyik partján mi, a kiválasztott gazdagok, másik partján ők, a nem kiválasztott szegények élnek, szóval hogy ennek a szakadéknak az áthidalásáért elegendően sokat tettem volna. Van egy csomó kényelmi szolgáltatás, amelyről ésszel tudom, hogy csak ballasztok, de a lelkem, legalábbis a lelkem külső kérgesebb rétege még nem érett meg arra, hogy elengedje őket. Nem baj, jön a 2023-as év, valamit csinálni kell majd akkor is, van még mit levedleni a régi bőrből. Sőt - mivel az új bőrön is hasonló minta fog kirajzolódni, mint amilyen a régin volt, elég hamar ki kell majd szakadni abból is. Nincs megállás annak, aki a fényre a vágyik...

A nyugat...

A nyugat minden fronton őrült módon évszázadokon át elbízta magát - már a görögök is egyébként, illetve ott kezdődött - és ebbe a sorba az, hogy benézte az oroszokat, gyönyörűen passzol. 70 év kőkemény szocializmus után komolyan venni az a hót halálos hülyeséget, hogy ezt az országot ezt a társadalmat egy kis nyalókával át lehet állítani piacgazdaságra, mert váltani akar és tud - ez egy olyan naiv gondolat volt hogy ehhez képest a kommunizmusban hinni a Földön való két lábon járás csúcsa. Persze utólag ezt könnyű látni, de nekem azért voltak sejtéseim előzőleg is, az viszont igaz hogy én sem vettem elég komolyan az előérzeteimet. Ezek után állítani, hogy a nyugat nem hibás, pusztán az a tébolyult gőg tudja, amely mindig is jellemezte, ami miatt most éppen a kimúlás utolsó fázisában tartunk és ami miatt bőven megérdemli azt ami majd történni fog vele és természetesen mi magunk benne úgy szintén. Let's party!

Nagyon félek...

Nagyon félek attól hogy béketárgyalások lesznek amelyek Ukrajna számára területi veszteséggel fognak végződni. Ami nem csak az ukránok arcul csapása hanem a nyugat most zajló morális megsemmisülésének a betetőződése is lesz. És abból a pofonból senki se fog felállni, onnantól kezdve tényleg el fog szabadulni az összes pokol. Igen ezt az ukránok tudják de Európában csak nagyon kevesen. És ezért nincs Európának esélye se a fennmaradásra. Nem azért mert Putyin mit kukorékol rólunk hanem azért mert tényleg férgek vagyunk.

Instead of the usual green ink letter

Hi!

At the end of December I had the habit to write a green ink letter to my collegues with whom i had the most contact during the year and to whom – for this reason – i owe so much thanksgiving that i cannot express. However this year i cannot do so. I am not saying that this war came fully unexpectedly to me, actually i had anticipated it for many years already, but it is one thing to guess something and a very different thing is to see it in its full reality. I don’t want to make a secret of it – for me this was a real shock and i am still trembling from the hit. I know the calming words which i heard many times since 24.02 – this is a local conflict and the politicians will do their best to keep it so. For me these words do not give any relief. On one hand there is no restricted war, all wars are global if anybody is suffering on Earth it’s a shame, a burden to all of us. On the other hand i don’t believe that this war will not escalate. Perhaps not now perhaps we will still have few relatively calm years but the illusion that the history is finished and now we can freely enjoy the fruit of our predesessor’s sacrifice – the illusion in which all of us grew up and explicitely or implicitely all of us believed to a let’s say at least considerable extent – for me is over. It doesn’t mean that our life is finished and what we do is useless from now on. It means that what we do will become much more important and much more decisive than we thought before. It means that we have a much higher level of responsability even in the very small things of our everyday life. It means that all of our acts, all of our words, all of our contacts are precious and we have to watch them as we watch the safety of our eyes. There were several colleaguial parties during the year where i was invited but which i was not able to attend. Not becasue i don’t like the people who were there (actually i love them a lot) but because i am too much occupied with the suffering of the war victims whom i always meet in the help center of Budapest for example, in this state of soul i am not able to dissolve in a party feeling. And i am not able to dissolve either in a xmass celebration and somehow god or the internal order of the existence or fate or the coincidence (you can use any of these words according to your own taste) has arranged to me a chance to spend the xmass eve among the refugees on a place where they stay now while more lucky families will light the candles of their xmass trees in their well heated home and eat the well cooked foods.

Don’t think that i am very depressed and my story will end in a hopeless hole! If someone knows me a little he also knows that i am not made of that sort of wood. I will do all what i can at my working place and also in my private life. I know that it will not be a lot but i know also that it will not be negligible either. All men have big reserves – times will come very soon when we will be obliged to exploit much more from ourselves than we have done until now. But i am pretty sure that we will be able to do so, we will be able to grow and to give right answers to the very new type of the challenges too. I don’t believe in a god who governs in the universe independently from us but i do belive in man who can prove his human commitment in all sorts of situations. And especially i belive in the people with whom i have already some acquaintance. You are all in this group of people – i believe in all of you since how you have behaved to me how you have talked to me how you have helped me gives a very solid base to that belief. Thanks to all of you for this year, thanks for the unestimable amount of support of all forms, thanks for your emotions, thanks for your resonance, thanks for your instinctively attentive reserved approach when i was tired, thanks for your patience, for your tolerance, for your touch. Have a happy new year!

Мирного неба над головою – the peace of heaven be with us!

Gyuri - Дюрі

Játék

Próbáld megsaccolni, hogy eddigi életed során, annak, amit mondtál, írtál, kifejeztél, bármilyen formában üzentél, hány százaléka jött kívülről, másoktól hallottad, eltanultad, átvetted, beleálltál, Ctrl C + Ctrl V, mert könnyű volt és konfliktus mentes, a nyájmelegség érzetét adta, egot épített Rád, stb, stb, és hány százaléka volt az, amit a saját személyiségedből termeltél ki kőkemény szellemi munkával és nagy bátorsággal önmagad értékének biztos, sőt megingathatatlan tudatában, és felvállalva azt a legkülönbözőbb, akár a viharos erejű ellenszelekkel szemben is. Ha ennek a paraméternek volt időbeli változása (biztos, hogy volt), akkor azt ábrázold egy grafikonon, a vízszintes legyen az időtengely. Ha ezt a játékot az ember elég következetesen és becsületesen lejátssza magában, majd az eredményt papírra veti, megdöbbentő felfedezésekre tehet szert.

Nem olyan bonyolúlt

Európa kétezer év szorgos munkájával (meg töménytelen mennyiségű népcsoport, kultúra kiirtásával) sikeresen felépített egy olyan rendszert, amelynek elvi esélye sincs a fennmaradásra, sőt fennállása utolsó perceit éli. Ebben a helyzetben egy becsületes embernek nem az a dolga, hogy a halott lovon ülve jól érezze magát még két percig, hanem az, hogy készüljön és készítse a gyermekeit, az unokáit is arra feladatra, amelyet majd ennek a mostani rendszernek az összeomlását követően kell elvégezni. Ennyit szerettem volna csak leírni, nem tudom, mi olyan bonyolult ezen, hogy nem lehet felfogni belőle semmit.

A semmi ágán

Ha Európa meg a nyugat felszíni fejlettsége alatt meghúzódó őrületes ellentmondásairol félelmetes impotenciájáról ideológikus okból hallgatni kell (aki egy rossz szót szól az bomlaszt Putyin ügynök stb - most ugyanis ez zajlik) annak van egy őrületes veszélye - hogy teljesen készületlenül fogunk elérkezni az összeomlásához (Titanic effektus). Egyébként semmi sem bizonyítja jobban a modern társadalom bénaságát, mint az a betonfal amelyet nagyjából mindenki egy pillanat alatt felhúz amikor engem meglát vagy meghall. Az édesanyámtól kezdve a gyermekeimen át Ti az osztálytársaim is. Abban a társadalomban ahol ilyen idióta zsigeri reakcióknak kell forgalomban lenniük (a szellemi éretlenség sőt a pánikos félelem legfényesebb bizonyítékai ezek az elzárkózások) nincs erő nincs tartás nincs jövő nincs semmi. Az a társadalom ott tart hogy vélt régi dicsőségébe kapaszkodva azt felemlegetve kukorékol és hallani se akar másról. Hol lássak én ebben a társadalomban potenciálokat esélyeket kibontakozásra?

Engem is borzasztóan megviselnek a saját szavaim nekem is rettenetes érzés hogy esik szét apró miszlikekre az az ego struktúra amelyben eddig léteztem és találom magam a nagy büdös semmiben egy pillanat alatt. Ne higgyétek hogy nekem ez az állapot könnyű ne higgyétek hogy nekem ez nem egy irtózatos csapás én is szívesebben készülnék a karácsonyra abban a kis ékszerdobozban ahol sokáig lakott a lelkem illetve próbálta hinni hogy ott lakik. Csak nem az a dolgom. Nekem a vaksötét éjszakát kell bejárnom nem a karácsonyi vásarokban kell sétálgatnom és társalognom a többi doboz lakóval kedvesen.

Ha egy arab mondja hogy minden európai ganéj abban nincsen semmi meglepő. Ha egy európai ember jut el idáig az már kicsit érdekesebb de ad abszurdum megtörténhet itt vagyok rá az élő példa de nem csak én mert azokkal a kamasz lányokkal akikben egy jól szituált svájci vagy svéd családban való felcseperedés után a lelki ürességnek egy olyan foka alakul ki hogy elmennek ISIS feleségnek körülbelül ugyanez történik csak kevésbé tudatosan döntenek mint én.

Európában szörnyű bajok vannak de még szörnyűbb hogy ezekkel a szörnyű bajokkal milyen fokon hárítjuk a szembenézést illetve várjuk el egymástól is ezt a hárítást hogy mindenki igazolva lássa a sajátját. És akkor csodálkoztok hogy azt mondom 10 vagy 20 vagy max 30 év és vége. Szerintem inkább az a csoda hogy nem holnapután hogy még van pár békeévünk talán amelyeket nagyon gondosan kéne felhasználni mert egy pillanat alatt el fognak szaladni és lesz az az éjszaka amelyben én már most vagyok. És a gyermekeinknek majd abban a sötét éjszakában kell elkezdeni az építkezést elölről. Na arra kell készíteni őket.

Nincs nagyobb őrültség

Nincs nagyobb őrültség mint minden ésszerűtlent kizárni a gondolokodás köréből...

Az egyetlen igazi cél...

Rendben van hogy egy színtiszta illúzióban töltöttem el 60 évet viszont meghalni azért nem ott szeretnék. Azt hiszem ez az egyetlen igazi cél amelyet még szeretnék elérni ebben az életben.

Nem fogunk nyerni

Ezt a háborút a nyugat nem fogja tudni megnyerni. Morálisan már belebukott és a morális megsemmisülést fogja követni a mindenféle más értelemben vett megsemmisülés is. Hogy pontosan mikor és hogyan, azt nehéz megmondani, de biztos, hogy nagyon sok időnk már nincs. Hogy mit kell csinálni ilyenkor az jó kérdés, amiben biztos vagyok, hogy reménykedni, hogy hátha mégse, a létező legrosszabb taktika. Amíg az embernek nincs jobb ötlete, végezze nyugodtan az eddigi munkáját, de lélekben készüljön fel arra, hogy hamarosan egész más feladatai is lesznek. Ne kötődjön ennek a világnak a szemléleteihez, ne vackolja be magát ide, ne keressen identitást, ego struktúrát magának abban a dobozban, amelyet itt elétesznek. Legyen egyre függetlenebb, egyre szabadabb, egyre inkább nem európai, hanem ember ember, aki nem egy civilizáció kényelem kínálatából, hanem önmaga belső erőforrásaiból építi fel magát. Váljon egyre inkább autonóm, kultúra független, civilizáció független, egyetemes emberi lénnyé. Tudom, hogy ez milyen nehéz, de azt is tudom, hogy nincs más út senki előtt, és a háborút csak az, meg annak a gyermekei fogják túlélni, aki az előtte lévő kihívásokhoz így áll hozzá. Lehet, hogy mást szeretnétek hallani tőlem, mert ez aggodalommal tölt el Benneteket, de nem tudok hazudni Nektek, mint ahogy nem tudok hazudni senkinek se. Nem ez a létező legkönnyebb életút, de éppen elég szép és nagyon fontos azért. Azon kívül meg akármilyen, nekünk 60 év henyélés után más választásunk már nincs. Vagyis ha tetszik ha nem ezt kell csinálni...

A buborékon túli valóság

Egész biztos vagyok abban, hogy ez a modern társadalom egy buborék, és az annál sokkal-sokkal tágasabb és gazdagabb valóság nagy részét innen nézve tulajdonképpen nem is érzékeljük. Viszont biztos vagyok abban is, hogy az életünknek van olyan üzenete, mely ezen a buborékon túlmutat, sőt abban is, hogy pont a legfontosabb üzenet, annak is a magja, lényege, központi mondanivalója teszi ezt meg leginkább. A jellemfejlődés az emberi megvalósulás abban az ego struktúrában, amelyet ez a társadalom állít nem játszódhat le - ahhoz egy tágabb valóság dimenzió, a léttel való kapcsolat személyes jellegének a felismerése és elfogadása, a személyes engedelmesség, a valakinek való válaszadás vágya feltétlenül szükséges. Mert valaki talált ki, hívott létre minket, valakinek van szándéka velünk, valaki követi minden mozdulatunkat, valaki rezgeti nekünk előre azokat a belső energiákat, amelyekre rákapcsolódhatunk és változhatunk, nőhetünk, fejlődhetünk általuk. Nem itt - egy fejlettnek mondott országcsoport felfoghatatlanul ocsmány módon viselkedő össztársadalmában, ahol a közmorál szintje folyamatosan és meredeken zuhan - sokkal inkább a lét civilizáció és kultúra és társadalom független egyetemes terében kell helytállnunk becsülettel és vállalható módon ahhoz, hogy nyugodt szívvel tudjunk majd elszámolni mindennel, amit e születésünktől halálunkig tartó rövid kis időszak alatt a képességeinkkel élve kamatoztattunk (vagy nem) magunkból.

Egy nagy felhő

Ha Európa összes nagyvárosában annyi fűtés és áram lenne az ukránokért hozott áldozataink miatt mint Kijevben akkor azt mondanám hogy kezdünk közelíteni a minimálisan elvárhatóhoz. Még akkor se lennénk ott mert a drónok meg a rakétát akkor se ránk potyognának a gyermekeinket az éjszaka közepén akkor se nekünk kéne levinni magunkkal a pincébe a légiriadók miatt de akkor legalább lenne valami sorsközösség váĺlaláshoz hasonlatos értelmezhető valódi kiállás szándék ertük ami azok után hogy pillanatnyilag ők tartják a frontot a létező legalapvetőbb kötelességünk lenne ha nem kérnék akkor is. Ehelyett van Ukrajnában háborús nyomor nálunk meg az hogy kicsit többet kell várni a benzin kutaknál viszont éljük az életünket fűtött lakás melegvíz színház mozi koncert shopping karácsony szabadság tüntetés futball világbajnokság sízés a hegyekben és az hogy fel sem ötlik bennünk ennek a helyzetnek meg a viselkedésünknek a tökéletes abszurditása meg az hogy amikor ilyen leveleket írok vagy beszélek ezekről a gondolataimról akkor mindig leszáll egy nagy felhő és mindent eltakar. És csodálkozik mindenki hogy mért akarok elmenni Ukrajnába. Én azon csodálkozom hogy van olyan ukrán aki még mindig az EU-ban látja a hazája jövőjét. Ezek után. Hogy olyan ganéj módon bánunk velük hogy arra kifejezés se létezik hogy nincs mihez hasonlítani akkora genyóság az egész. Hogy észre se vesszük a háborút hogy a bok csarnokban reggelre elfogy a kenyér es néha a műanyag kanál is és ehetik a levest villával a menekültek rólam meg sülhet le a bőr hogy mit adunk mi nekik - semmit! Szóval ha valami akkor ez a dráma. Hogy az egész európai értelmiségnek ez se kép se hang. Ez a totális filmszakadás állapota semmi más - a tudatzavar legmagasabb foka. Igen és az hogy a nyugat hanyatlik csak orosz propaganda én meg a Putyin trollja vagyok hogy ilyen megfigyeléseket teszek - b...szd meg! Nem káromkodok csak slam poetry...

Mindent

A legkisebb dolgokat is nagyon gondosan és pontosan kell elvégezni mert azokon keresztül készülünk fel az életünk sorsdöntő helyzeteiben való tisztességes helytállásra...

Szeretnék kimaradni belőle

Nem akarok ennek az emberidegen létidegen szín fasiszta társadalomnak a tagja lenni. Nem tudom hogy lehet leválni róla kivonulni belőle de nem is érdekel mert egyik lépés után jönni fog a másik és hipp-hopp nem lesz semmi közöm ahhoz a töménytelen mennyiségű gyalázathoz amelyben most lehet hogy nyakig benne vagyok de testközépig biztosan. Ez egy nagyon nehéz és fájdalmas folyamat lesz - mert már most is az - és azt is tudom ugyanolyan jól hogy hol fog végződni de akkor sem tudok jópofán cseverészni a semmiről meg a mondva csinált álproblémákról miközben a valódiakat még felfogni se merjük beszélni meg pláne nem merünk róluk. Nem tudok szórakozni mintha legalábbis garantálva lenne a világbéke a következó ötszáz évre miközben egy iszonyatos háború bontakozik ki a szemünk előtt de azt észre venni is gyávák vagyunk. Nem tudok más vállalhatót elképzelni mint a róla való leválás útjainak intenzív keresése nem tudok elképzelni más olyat amiért nem kell majd szembeköpnöm magam életem utolsó pillanatában - legalábbis nem vastagon kell szégyenkeznem miatta...

Egész világosan érzem hogy nem vagyok ide ebbe a modern világba való - számomra ez egy teljesen idegen mű közeg és nem tudok mert nem is akarok lényegi kapcsolatot teremteni vele sőt azon dolgozom hogy vele való kényszeresen kialakult kötődéseimet minél gyorsabban felszámoljam. Nincs és valószínűleg nem is lesz soha papírom róla de olyan ez mint az autizmus vagy nagyon hasonló hozzá. Őket érzem egyrészt leginkább sorstársaimnak másrészt jóval egészségesebbnek mint az úgy nevezett normális embereket...

És nagyon bánom hogy ezt nem tudtam kimondani hamarabb és emiatt egy olyan közegben éltem le csaknem 60 évet ahol semmi keresnivalóm se volt.

Legyen

Nem akarok ennek a modern társadalomnak az alkotóeleme lenni. Itt élek 60 éve, de ennyi idő alatt sem sikerült megbarátkozni vele - úgy érzem, hogy ez egy létidegen fasiszta közeg, egy olyan, amelyik végtelenül agresszívan nyírja ki, fojtja el, temeti be az ember legalapvetőbb érzékenységeit is, legtöbbünk mégis gondolkodás nélkül azonosul vele, veszi át az elméleteit meg a gyakorlatait, és válik tökéletesen érzéketlen, tompa, zsibbadt hüllővé se benne. Nem akarok idetartozni, az első pillanattól ott volt és van most is bennem a róla való leszakadás vágya, csak nem mertem elég határozottan kimondani, felvállalni, képviselni, nyilván azért nem, mert ez egy félelmetes dolog, hiszen mégis csak itt nőttem fel, ezer szállal kötődöm ahhoz, amit gyűlölök, gyűlölöm, de ismerem, és ezért ad valamiféle biztonságérzetet, otthon érzést, viszont nem az mégse, a külső lénynek otthona lehet talán, de a belsőnek soha, és bármennyire is rémisztő, tudom, hogy nem fogok ellenállni annak az őseredeti szándéknak, amelyiknek több terve van velem, mint az itt elérhető érvényesülés, lehet, hogy csak lassan, de meg fogom adni magamat neki, hagyni fogom, hogy kimondassa velem, hogy milyen szörnyűség, mekkora pokol minden, ami itt zajlik, hagyni fogom, hogy beszéltessen róla, és hagyni fogom, hogy közben leválasszon, kiemeljen innen még akkor is, ha tudom, hogy egy ilyen átalakulást nem lehet túlélni, még akkor is, ha tudom, hogy egy ilyen átalakulásnak az lesz a vége, hogy belehalok, hiszen itt tényleg mindent szabad, csak a lényeg tekintetében különbözni, másmilyenné, valódi emberré válni szigorúan tilos, és aki megpróbálkozik vele azt a kiközösítés, a kitaszítás, a legvégén pedig a fizikai megsemmisítés várja - legyen!

Leonidasz vágya

Nem akarok kötődni ehhez a modern világhoz, le akarok válni róla, amennyire csak lehet, ez minden vágyam és célom, ezen kívül jóformán semmi se érdekel. Van valami sejtésem arról, hogy ez mennyire fájdalmas folyamat, igen, szeretném az összes vele járó fájdalmat átélni, érzékennyé válni közben, mondhatnám úgy is, hogy abból a gép állapotból, ahova a társadalom juttatott, én meg hagytam, szeretnék független, szabad emberré átváltozni, olyanná, akibe nem vezetnek csövek, hogy életben tartsák egy kicsit még, olyanná, aki meri tenni a dolgát.és dolga végeztével mer becsületesen meghalni is. Aki akkor majd elmondhatja, hogy megcselekedtem amit, megköveteltek az élethelyzeteim, nem álltam be egyik zászló mögé se, azt szolgáltam, aki teremtett, egyedül őt, az ő terve valósult meg bennem. Legalább a végén, amikor már láttam, hogy mennyire visszás minden más, amikor már láttam, hogy a modern társadalomba beintegrálódni leginkább egy halálos bűnnel ér fel.

Nyílt seb lenni...

(English below)  Nyílt seb lenni, vágyni a fájdalomra, egyre érzékenyebbé válni tőle, és ha valaki hív, elmenni vele a világ végére is...

Tényleg azt érzem, hogy mér hatvan éves vagyok, de még alig csináltam valamit. Egy halálra ítélt modernista társadalom létmódjából pár dolgot eltanultam, és a többséggel együtt elég lelkesen gyakoroltam is. Nem mindent, az igaz, de éppen elég sokat ahhoz, hogy gyalázatosan érezzem magamat emiatt. És elég kevéssel tápláltam meg a közösséget a saját személyesemből, mert az önmagam vállalását, érte való kiállást, határozottságot, egyértelműséget, bátorságot kívánt volna, és okozott volna egy csomó olyan konfliktust, amelyet még nem voltam kész elviselni. Azt érzem, hogy ez a teljesítmény édes kevés, ennél sokkal több van bennem, így nem halhatok meg, mert az egy botrány lenne, eddig tényleg elég gyáva voltam kiszakadni abból a buborékból, amelybe belefújtak, maradtam benne, mert az volt a könnyebb megoldás, csak az a baj, hogy ez a viselkedés valójában sehova se vitt el. Könnyebb volt így leélni 35 évet, lehet, de végtelenül terméketlen is, azzal, amit eddig csináltam nem fogok tudni lökni az emberiség sorsán semmit, nem fogok maradandó nyomot hagyni magam után, és akkor meg mire volt jó az egész? El akarok szakadni ennek a modernizmusba süllyedt jóléti társadalomnak a sztereotípiáitól, különbözni szeretnék tőle, az lenni, aki valójában vagyok, mert most, egy borzasztóan nehéz korszakforduló , előestéjén a világnak egészen más típusú szellemi energiákra is szüksége van, és én azokat szeretném kitermelni magamból. Még mindig túl jó gyerek vagyok, még mindig túlságosan tisztelem a környezetem szabályrendszereit, még mindig túl sok piros pontot akarok szerezni, még mindig túl kevés őrültséget csinálok, az életemnek így nem lesz jó vége. Ezen sürgősen változtatni kell, és fogok is, térdelve fogok imádkozni, amíg nem jut valami teljesen új az eszembe, olyan, amelyik mellett ott van a zöld jelzés is, hogy az újdonsága ellenére lehet csinálni nyugodtan, mert jó felé, saját igazi lényem felé visz. Nem akarok életem végéig attól rettegni, hogy mit szólnak hozzá mások, és emiatt leblokkolva vakarózni simán átléphető sorompók előtt. Akkor se, ha eddig még nem lépte át senki őket. Akkor majd én megteszem, leszek én az első...

------------------------------------

To be an open wound, to wish pain, to become more sesitive from it and to leave when someone gives a call.

I am 60 years old but i have hardly done anything as yet - this is what i feel. I have learnt few things from the behavior of a doomed modernist society and i also practiced them pretty diligently together with the other monkeys. Not the whole corruption - that's true - but surely enough to find myself in a hell of shame now. And in the meantime i have enriched this planet very little from my own personal pool, because it would have required selfesteem, unambiguity, clear speech and correct fulfillment of my obligations. And i would have had to suffer conflicts which i was not mature enough to take. I feel that my performance up to now has been desparately little, i carry much more within me, i must not die like i am today, it would be a scandalous outcome. I was coward to tear off from the bubble in which i was blown in, since it was the easy solution, but now i see that this way doesn't lead anywhere. It was less tyring to live 35 years like that that's true, but also very abortive, i have not moved anything on the moral of mankind with this yet and what is a life for if not to improve something really essential? I would like to overcome the prejudices and the stereotypes of this moder society within me, i would like to be different from it, more the one who i am by my inner being. On the eve of a very difficult world change spiritual energies of a completly new type would be vital and i know that i have them in myself and i would like to exploit them surely. I am still too good, i still respect too much the rules of my surrounding, i still want to get a lot of good marks, i still don't do enough crazy things, this is awful, this is terrible, i must change my way of living very fast. I will pray on my knees for something new and if it comes together with the green light telling me that it's ok and i can or better to say i should do it i will be very happy. I don't want to worry until the end of ny life on what other people will say. They can say what they want while i will don what i want - sorry! I don't want to get blocked in front of barriers which can be easily stepped over. Noone did so before? Than i will be the first. And?

Sok sebből vérezni...

Azokban a pillanatokban, amelyeket az ember nem egy nála szellemi értelemben magasabb rendű, felsőbb rendű személy jelenlétben tölt el (lehet az önmaga benső lénye, vagy a mindenség egésze - mindegy hogy nevezzük, hiszen a kettő ugyanaz), nem úgy, hogy minden létező körülményben és a körülötte lezajló eseményekben, és minden szívbéli vágyában az ő akaratát látja meg és tiszteli, tudatosan és minden erejével figyel rá, és maximálisan igyekszik engedelmeskedni neki, amikor valaki ezt a belső fókuszt nem gyakorolja, és nincsenek az abból felfakadó energiái, és emiatt nincs a nekik köszönhetően lezajló belső fejlődése se, szóval azokban a pillanatokban lényegében semmi sem történik, mert az összes többi, ami ilyen idő során létrejön egy nagy büdös nullával egyenlő, másodpercek alatt az enyészeté lesz, még akkor is, ha most pont kiválóan lehet villogni vele, és kiválóan megerősíti valakit a társadalom által ráépített ego struktúrájában – a mély idő távlatában nézve még akkor se jó semmire, a mély idő távlatában vagyis az egyetlen fontos létdimenzióban sajnos egy kalap szart se ér…Európa (és a belőle kinőtt fejlett nyugat) most nem így él, sőt jelenlegi létmódjában ennek a nyomait sem lehet felfedezni. És ezért nem is maradhat fenn sokáig, a napjai meg vannak számolva, a hanyatlása eldöntött tény, maga döntött róla réges-rég, és aztán erre a döntésére újabb és újabb pecséteket vert rá, hogy még véletlenül se tudja senki megmásítani. Aki nem akar maga is elsüllyedni a nyugati civilizációval együtt, annak muszáj váltania és ebben a dologban teljesen, kőkeményen szembe helyezkedni vele. Muszáj meghoznia ezt a döntést, amelyben egész mostani lényét odaadja a története, az üzenete kibontakozásáért cserébe annak, aki teremtette és ismeri őt, és akinek terve van vele. Aki benne egészen más típusú szellemi energiákat is fel akar fakasztani, nem csak olyanokat, amilyeneknek a ez a mostani kultúra teret ad, de világmegváltó, világmegmentő erőket is, melyekkel páran majd túlélhetik a mostani korszakot lezáró kataklizmák sorát, és elkezdhetik egész máshogy újraépíteni az emberi közösséget itt a Földön. A bátor ember odaszánja az életét erre a felfakadásra, örül, hogy ilyen nagyszerű küldetést kapott, boldogan vállalja sorsát és megnyugszik benne még akkor is, ha a külvilág, sőt a családja és a barátai is azért, amit tesz, könyörtelenül elégetik őt.

Kinnszülött

Igen, ilyen vagyok, a társadalom peremére szorult kósza, fél autista, és pár egyéb személyiségzavarral is terhelt kinnszülött, ami nem teremt kihívás mentes helyzeteket sem a környezetem sem saját magam számára, de én mégis pont erre lettem kitalálva, így vagyok jó, ez az utam, ez a sorsom, erre készített fel egy csomó végtelenül gondosan összerakott körülmény, egy csomó patika mérlegen kimért üvöltő fájdalom, ezt kell csinálnom akár tetszik valakinek vagy saját magamnak, akár nem, mert így tud kibontakozni bennem egy csomó olyan érzékenység, és egy csomó olyan üzenet, amelyekre ennek a végtelenül beteg társadalomnak oltári nagy szüksége van. Még akkor is, ha ezeket az üzeneteket most nem akarja meghallani senki, akkor is, ha nem szerzek vele sok like-ot a facebook-on, akkor is, ha a barátaim is besokkolnak tőlem, akkor is ha a családom is kiátkoz, de közben ezt az egész ellenállást lassan tényleg teljesen leszarom, marhára semmi jelentősége sincs, vergődjetek, ha akartok, ennél nagyobb ganéjságot már nem tudtok csinálni velem, jó, még a házat, ahol lakom, rám lehet gyújtani, de azt nem fogjátok megtenni, mert akkor rögtön én lennék az áldozat, a vértanú, azt meg tudom, hogy szeretnétek elkerülni minden áron. Amúgy nem én vagyok az első ilyen antiszociális szörnyszülött, Jeremiást például eléggé a sorstársamnak érzem, vele is hasonló módon bánt a környezete. Igen foglak idegesíteni, ha kapcsolatban maradunk (Te engem egyre kevésbé), de van egy jó hírem, minden elektronikus csatornát lehet blokkolni, persze a hackerek elől nem, de én mezei, répaevő felhasználó vagyok, vagyis engem simán ki lehet golyózni akármelyik felületről, ha valakinek nem tetszik a képem, tegye meg, már legalább egy féltucat ember élt ezzel a lehetőséggel, úgy értem a családomon kívül, mert legalább 3-4 családtagom is letiltott, de őket külön számolom, ők a VIP kategória. Nem fogok szépen beszélni, nem fogok illedelmesen viselkedni, nem leszek udvarias, meg még egy csomó minden nem leszek, amilyenné szeretnél faragni, nem fogok betartani hülye szabályokat, amelyek csak arra jók, hogy akibe szorult valami más is, mint ennek a fasiszta társadalomnak a csőlátása, akit nem sikerült még teljesen megvezetni, az is előbb-utóbb behódoljon. Nem fogok, jó itt nekem a világ végén, majd kiülök az Ipoly partjára, és átnézek Szlovákiába, éjszaka pedig adok enni a lakásomba tévedő koboldoknak, elég szemtelen egy népség, de közben olyan kedvesek is, hogy lehetetlenség haragudni rájuk...

A szabadság angyala lettem

Veszélyes ember lettem például azért mert nem hazudok már. És nem félek a máglyahaláltól se - sőt vágyom rá. Az ilyen emberen nehéz fogást találni...

Hihetetlenül nagy szerencse

Hihetetlenül nagy szerencse, hogy nem mindenki normális - nem is tudom, mit csinálnék, ha az lenne, én biztos megőrülnék egy perc alatt... Így is a határán vagyok!

Pont az ellenkezőjét csináljuk

Mindent elkövetünk, hogy a gyermekeink beilleszkedjenek a körülöttük lévő társadalomba, miközben leginkább azt kéne megtanítani nekik, hogy hogyan ne váljanak a részévé, hogyan szakadjanak ki belőle.

És ezt egész komolyan mondom. Marhára nincs bátorságunk arra, hogy ennek a modern világnak a borzalmát mélységében felfogjuk, és akarjunk eltávolodni tőle, pedig benne, meg még a közelében se lesz boldog senki se. És mivel mi magunk nem merünk nagyot lépni, a gyermekeink sem fognak, és az a szerencsétlenség, amely lassan kétezer éve halmozódik, csak tovább fog nőni, hogy a végén, amikor az egész elborul, még nagyobbat szóljon most már nekünk köszönhetően is. És temesse maga alá azokat is, akiket állítólag a legjobban szeretünk. Egyszerűen nincs szó arra, hogy ez mekkora ganéjság a részünkről...

Nem akarom megmenteni....

Nem akarom megmenteni a modern társadalmat, sőt abban bízom, hogy nem sokára tényleg összeomlik, mert akkor nem fog elpusztítani mindent, fog maradni anyagi és szellemi tartalék a következő kor számára. Nem én fogom megmondani hogy erre az összeomlásra mikor fog sor kerülni de nem hiszem hogy sokára lesz, és akik akkor majd meghalnak, beleértve engem is, bőven meg fogják érdemelni a sorsukat. Engem a modern társadalom már egyáltalán nem érdekel, mert egész biztosan tudom, hogy nincs jövője. Engem az érdekel, hogy akik majd a nagy kataklizmát túlélik mennyire lesznek készen arra, hogy a mi romjainkon meg a mi hibáinkból okulva valami teljesen mást építsenek fel, mondjuk egy élhető emberi közösséget. Másra nem is szabad törekednie annak, aki érett és felelős szellemi embernek tartja magát.

I don't want to save this modern society, i even hope that it will collapse soon, since in that case it will not destroy everything, few reserves will stay both in material and spiritual sense for the next era. It's not me who will announce that date, but i don't think that we have much time and those who will die then (including me) will surely deserve their destiny. This modern society i do not regard any more since i know vey well that it has no future. I only consider the survivors of the war - on our ruins and learning from our bad experiences, from our faults how much they will be able to build up something completly different, let's say a livable human community. This is the only focus here - a serious, responsable man must not think of anything else.

Könyvek

Bementem egy könyváruházba tesztelni magam hogy van-e olyan könyv amely esetleg felkelti az érdeklődésemet de tényleg nincs...

Meg tudsz kínozni?

Meg tudsz kínozni annyira hogy azt már ne kívánjam?

Gyűlölöm

Gyűlölöm Európát illetve azt a létmódot amely szerint a jóléti államok felső osztályai különösképpen pedig az engem is magában foglalo értelmiségi rétege él.

Gyűlölöm ezt az egész fasiszta a világ alkotói közti szerves egységet felszámoló ön- és közpusztító rendszert amely áldásos tevékenységünk hatására kiépült.

Gyűlölöm az édesanyámat aki ebbe a rendszerbe kőkeményen belevert, egyetlen mentsége, hogy maga sem tudta, mit csinál, de most már láthatná, és ha ennek az össznépi szerencsétlenségnek csak egy ici-pici részét hajlandó lenne megérteni, biztosan meg tudnék bocsájtani neki.

Gyűlölöm magam hogy a szerencsétlenségnek ezt a mérhetetlen fokát korábban nem vettem észre hogy vidáman eltöltöttem 35 évet én is ebben a beteg buborékban és a gyermekeimet is erre a gazemberségre neveltem gyűlölöm magamat annyira hogy most azért mert így viselkedtem legszívesebben folyamatosan arcon köpném magam.

Gyűlölöm az egész folyamatot ezt az egész hanyatlást amelyet ez a társadalom körülöttem és sajnos velem együtt előidéz és nem akarok most már bűnrészes lenni ebben a rettenetes gyalázatban és ki akarok szakadni belőle és nem tudom hogyan mert ezer szállal kötődöm hozzá még mindig de valahogy akkor is mert muszáj lesz mert benne maradni a pokol maga lenne!

És nagyon-nagyon szeretem azokat akik ebből a rettenetes tragédiából amely velem is meg még iszonyat hogy mennyi emberrel történik akármennyit megértenek és segítenek nekem meg másoknak is hogy ne őrüljek és ne őrüljenek meg egészen...

Most jutottam el oda hogy egy pillanat alatt szét tudnék zuhanni és a pokol legmélyebb alján befejezni az életemet de nem így lesz mégse mert fogok eléggé figyelni magamra. Ezek a dolgok vannak de vagyok én is és nem azért hogy feladjak bármit is amíg van akárcsak minimális képességem a feladataimat elvégezni.

Nem akarom megmenteni a modern társadalmat, sőt abban bízom, hogy nem sokára tényleg összeomlik, mert akkor nem fog elpusztítani mindent, fog maradni anyagi és szellemi tartalék a következő kor számára. Nem én fogom megmondani hogy erre az összeomlásra mikor fog sor kerülni de nem hiszem hogy sokára lesz, és akik akkor majd meghalnak, beleértve engem is, bőven meg fogják érdemelni a sorsukat. Engem a modern társadalom már egyáltalán nem érdekel, mert egész biztosan tudom, hogy nincs jövője. Engem az érdekel, hogy akik majd a nagy kataklizmát túlélik mennyire lesznek készen arra, hogy a mi romjainkon meg a mi hibáinkból okulva valami teljesen mást építsenek fel, mondjuk egy élhető emberi közösséget. Ez itt az egyetlen feladat, hogy felkészítsük őket arra, ami majd lesz, aki érett és felelős szellemi embernek tartja magát nem is gondolhat másra.

--------------------------------------

I hate Europe, i mean the way of living it follows, at least the upper-middle classes of the well being societies especially the intellectuals together with me of course.

I hate this fascist system which is the result of our laborious efforts and it is dangerous to the public to the same extent as to itself.

I hate my mother who relentlessly pressed me into the mould which prepares the zombies for this semi-machine fake organisme, her only excuse that she didn't know what she was doing, but now she should see it though i would be able to reconcile with her if she gave me the smallest sign of comprehension.

I hate myself because i did not observe earlier this immense misery i joyfully spent 35 years in this poisoned bubble too and i taught my children to do the same falsehood as i always did - i hate myself so much that i would rather spit continuously into my own face for this behavior. 

I hate this whole process of decline which the society around and together with me is generating and i don't want to participate in this organized delinquency any more and i want to get out of this terrible shame - i don't know how because i am still linked to it with thousand strands but somehow still because i cannot stay inside because this is the explicit hell itself.

And i love very much those who can catch something, anything from this unbounded drama which is happening to me and to a terrific amount of people and help me and help the others too that we do not fully lose our mind. 

I have just arrived to the edge of the precipice in which i could fall to pieces within one second and finish my life in unfathomable infernal depths but be sure that i will take enough attention to avoid this. These things exists but i exists too and i am not going to give up anything as long as i have the slightest capacity to do my tasks.

I don't want to save this modern society, i even hope that it will collapse soon, since in that case it will not destroy everything, few reserves will stay both in material and spiritual sense for the next era. It's not me who will announce that date, but i don't think that we have much time and those who will die then (including me) will surely deserve their destiny. This modern society i do not regard any more since i know vey well that it has no future. I only consider the survivors of the war - on our ruins and learning from our bad experiences, from our faults how much they will be able to build up something completly different, let's say a livable human community. This is the only focus here, to prepare them for what is coming - a serious, responsable man must not think of anything else.

Tattoo

Miközben megsebesíted a testem tedd ezt a lelkemmel is hogy gyógyulni is egyszerre tudjon a kettő...

While you wound my body do the same with my soul so that both could also heal together...

Kilenc hónap - nine months

(English version below) Európa vagy inkább az Észak Atlanti régió jóléti társadalmaiban a közép- vagy annál magasabban lévő osztályokba tartozók (illetve, akik a Földön bárhol hozzájuk hasonlóan élnek) oly mértékig elvesztették a kapcsolatot minden alapvető természeti, emberi és szellemi valósággal, hogy az általuk megteremtett közegekben csaknem képtelenség becsületes férfivá vagy nővé érni. Kondicionáltságaink szerint mi is modern emberek vagyunk, előéletünk folytán ezer szállal kötődünk e már-már mechanikusnak nevezhető rendszer mesterséges működési módjához, az általa keltett illúziókhoz, legfontosabb feladatunk viszont mégis az, hogy állandóan és intenzíven keressük e borzalomról való leválás lehetőségeit, az utat, amely ebből a pokolból kivezet. Ahelyett, hogy e rendszer diktátumainak behódolnánk, keressük folyton a kapcsolatot azzal a személyiségünk legmélyebb, legvalódibb rétegében, önmagunk középpontjában lakó belső lénnyel, akivel születésünkkor még egyek voltunk, de azóta magára hagytuk őt, a társadalomba való beilleszkedésünk közben teljesen megfelejtkeztünk róla, és teljesítsük mindent, amit szeretne kapni tőlünk. Nehéz ekkorát váltani, de nincs más morálisan vállalható döntés, mint amellyel erre a kivezető útra lépünk, és megkezdjük rajta kivonulásunkat, amely kötelező érvényű, akarnunk kell azt akkor is, ha fájdalmakkal, szenvedésekkel és elmagányosodással jár, ha lehetetlennek is tűnik, hogy bármit is elérjünk rajta, ha tömegek igyekeznek majd elbátortalanítani, megfojtani, visszavetni minket emiatt, akkor is. Először is ki kell engesztelődni a lelkünkkel, belső lényünkkel, akit végletesen és hosszan elhanyagoltunk, mert a társadalom által felkínált ego struktúra elfogadása egy sokkal könnyebb és sokkal kevesebb konfliktussal járó választás volt. Utána ez a kiengesztelődés meg fog gyógyítani minket, az elzáródott energiapályákat fel fogja szabadítani bennünk, repíteni fog minket egyik magaslatról a másikra, és sokakat másokat is általunk, mert hitet fogunk tudni adni nekik, hogy túléljék a modern korszakot lezáró kataklizmát, és a romokon tapasztalatainkból, hibáinkból okulva egy új, egy emberséges világot építsenek fel.

Egyre kézzelfoghatóbb ez a számomra és ezért egyre tisztábban tudok írni róla. A kilenc hónapos időszak, mely a háború kitörése óta mostanáig tartott nagyon nehéz volt, mégis túláradóan hálás vagyok érte, mert semmi más nem tudta volna így megválaszolni a létem legalapvetőbb vonatkozásait illető már régóta aktuális kérdéseket. Sokáig vallásos voltam, csatlakoztam ilyen-olyan közösségekhez, löktek is rajtam kicsit azok az élmények, amelyek így értek, de az áttörést egyik sem tudta meghozni, viszont a háború most megtette. Egy szörnyű dolognak kellett történnie ezért a változásért, érzem ennek a súlyát és igyekszem mostantól ennek megfelelő komolysággal és felelősséggel viselkedni - isten engem úgy segéljen!

----------------------------------

Europe or better to say the determining upper middle class members of the North Atlantic region societies (and everyone who follows the same life-style anywhere else on Earth) have lost their connections to all basic natural human and spiritual realities to such an extent that it is almost impossible to become a honest man or lady where they define the game rules. Though we - modern men according to our conditioning - are still here and - due to our antecedents - we are still linked to the artificial illusionary working method of this semi-machine system with thousand strands, our only priority is to search constantly and intensively for the ways how to detach ourselves from this terrible turmoil, how to get out from this hell, instead of serving its dictates how to establish a good relation with the core being of our real personality. It's hard to change our orientation that much fast but still there is no other morally acceptable option than undertaking this exit road, to accomplish this exodus - it is mandatory to want this project together with all the pain with all the suffering and with all the loneliness it brings, even if it is seemingly impossible, even if it comes together with all the discouraging diverting demotivating reactions from our surronding while we are leaving the servitude's well known land. First we must reconcile with our soul, with our inner being whom we long neglected, ignored because the ego structure which our society offered to us was a more easy choice. This reconciliation will heal us will unblock real energy channels within us which will make us fly from one hill to another and to heal many others and give faith to those who will survive the cataclysme of this modern era's ending so that on the ruins and learning from our experiences from our faults they be able to build up a new a human world.

This is getting more and more real to me and that's why perhaps i can express it more and more clearly. This nine months period (pregnancy) was very hard for me but i am excessively thankful that it came because nothing else in my life before put together that much the answers to the most essential questions of our existence. I was religious quite long i contacted different communities and these contacts always pushed me a little but they never brought me the break through which this war has done. A terrible thing had to happen for this change in me - i feel its weight and i try to take it with the relevant serious and responsible behaviour - so help me god!

One more letter to Tetiana

Привіт Тетяна!

Sorry, i have to explain my behaviour to you - i try to be the shortest possible. I feel a very strong aversion in connection with this European style of living which we all follow here and which was my life style also for more than 59 years. And it would be my life style fully still if this war of Russia - seemingly against Ukraine but everybody knows it is actually against the whole western world - were not come. And i must also admit that this disgust is not new - i had it as early as at the beginning of my adulthood at least. It's a good question in this case why i lived the past 35 years almost entirely under its umbrella and for that there is only one very sad answer - i was not brave enough to get aware of this hell, i was not brave enough to differenciate myself from this very comfortable but fully perspectiveless easy-busy, i was not brave enough to undertake all the conflicts and all the desert where a conscious decision to let it go would have led me surely. I was a worm. Perhaps i am not fully like that any more but i am still very close to that low level of personal developement - i know that i will have to prove my commitment in several painful situations to be entitled for an essentially more honourable name.

If i died today one could only put on my tomb the following: 

Here lays a common guy from the upper middle class of a fascist waisting Earth killer society who has not done anything special during his whole life time, futhermore he was unable to tell his children that they could do many things but surely must not copy their father's irresponsable conduct.

Luckily i still live so i might have a chance to avoid this ultimate shame at least. How exactly? Let me put down to you what i think about this. It would be the most easy to go to Ukraine and to die there for Ukrainian people and yes this very evident idea came to me fast after the the outburst of the war. However it would be a huge grace which i might never become worthy of. But i must do something even if my destiny does not select me for a mission like that - probably a much more difficult thing. This much more difficult thing is to realize how much my inner being is different from the outer person the society made of me and then to practice a the continuous, conscious and obedient attention to the first, to practice the inner focus - to be sensitive, to listen to the most intimate intuitions of my soul, to be with him who i am in my innermost dephts and to do what this innermost being is asking me for. Because in a good personal relation with this inner divine self exit ways from this corrupted European bubble might appear. When i talk to my friends about this they always say me to stay on the ground of the realities but for me the reality is that we have to liberate, activate never experienced spiritual energies in ourselves if we want that someones survive this on-going global decline. They say to me that i am simply pursuing phantasies but i know that some people during the history of mankind have managed to leave the shell in which he was born - look at Jesus for example - if he was able why would not i be able - me too? In which respects my capacities are lower than his talents were? This is more demanding than to play the very spectaculalar and scenic drama by taking the first train to Kiev and get killed by a random drone there after the first two days but probably a better and a more valuable solution still. (Nevertheless if a Ukrainian mission doesn't come from a superficial fake heroism if it is really the inner voice the inner evolution who sends me to Ukraine - and i still belive that you might be one day the herald of a mission like that - the trip will be blessed and my trial will be a precious one.)

I really don't know what is to come, i even don't know what i would prefer. This modernism is ruining the planet and mentally poison all people so deep that words cannot describe the threat and at an accelerating pace - i am not sure i want that it last long. I know that its end will be very painful, probably a big majority of us will die but if we prepare our children well enough, some of them might be able to survive that big cataclysme and to build up something completly different, something completely new after it. I will try to tell this to my children though they are very much barricading themselves against hard things like this - the same efficiently as i also barricaded myself for so long time against my own hard challenges.

Anyhow, if you feel anything in connection with me, what i should do please tell me immedaitely. Please keep your eyes on me since i still think that you have a much more mature personality than me and for this reason i bow in front of you. One of the biggest miracle in my life is that i met you - Dear Little Angel, help me out of this pit whenever an impulse is coming into your homeland loving, freedom loving sweetest, most beautiful, most flowery  Ukrainian soul to do so!

Мирного неба над головою!

Sírfelirat

Jól elvolt egy olyan társadalom felső középosztályában amelyik csúcsra járatta a hazugságot a Föld kifosztását a jövő összes esélyének elherdálását, a saját gyermekei elől vette el azokat a tartalékokat erőforrásokat egyensúlyokat rombolta le azt a szerves egységet amely nélkül ők képtelenek lesznek fennmaradni az ő gyermekeikről pedig ne is beszéljünk. Körülbelül ezt lehetne írni a síromra ha meghalnék ma. Hát ezt szeretném valahogy elkerülni. És ne mondd azt hogy lehetetlen mert nem hiszem el. Csak ki kell mászni ebből a takony szemléletből amelybe beleöntöttek minket mi pedig azért mert szaros ganéj tetvek voltunk készpénznek vettük hogy mást nem is lehet csinálni...

Figyelem

Folyamatos tudatos elfogadó figyelem az élet belső folyamataira sőt egész - mindent magába foglaló - személyes valóságára. Azt hiszem ha ez nincs meg nincsen semmi más se. Azt hiszem hogy enélkül nem lehet élni...

Kívül és belül

Kívül egész másmilyenek vagyunk mint belül és tisztelet a nagyon kevés kivételnek. Kívül olyanok vagyunk amilyenné ez a művilág formált minket, belül olyanok vagyunk, amilyennek a teremtő akaratából születtünk. És a kettő olyan mértékig különbözik amennyire az föld nem egyenlő az éggel. És nem azért vagyunk, hogy ez a mostani külvilág profitáljon belőlünk, hanem azért, hogy az a világ, amelyik majd ezután lesz - akkor amikor a mostani már lehanyatlott - a mi belső valóságunkat tükrözze, azzal legyen hasonlatos. Ez a szellemi ember vágya, ez a szellemi távlat. Aki kevesebbel megelégszik, áruló...

A ma szellemi emberének dolga

A ma szellemi emberének nem az a dolga hogy a fellelhető végtelenül lesilányult folyamatokba lelkesen bekapcsolódjon (hogy ne érezze magát egyedül) és az se hogy értelmezhetetlenül torz ideológiák csataterén tüzelőállást foglaljon magának és ott örüljön hogy lőhet hanem az hogy kapcsolatba kerüljön több ezer éve elhanyagolt szellemi realitásokkal leginkább pedig azzal a mindennel amit saját lénye mélyén is hordoz belőle erőt merítsen és azt az erőt továbbsugározza hogy amikor majd a modernizmus nevű pokolnak vége lesz (nyilván hamarosan) a kataklizmának legyenek túlélői és legyenek elég világos tudatuak ahhoz hogy ne ugyanazt akarják újraépíteni pepitában amit mi eddig építettünk csíkosban. A ma szellemi emberének ilyen fontosságú ilyen súlyú ilyen távlatú feladata van. Igen ez nehéz nagyon nehéz és nagyon egyedül fog maradni vele az aki csinálja. De akkor is ez helytállás. Más meg annak csak a halvány látszata. Vagy annyi se...

Nem vagyok ebbe a világba való és nem is érzem hogy idomulnom kéne hozzá a részévé kéne válnom. Egyébként nyilván mássról se gondolom hogy idevaló lenne csak sokan az életük végéig se merik belátni még kevésbé kimondani ezt. Én már láttam fiatalon is és jó kérdés hogy akkor mért nem éltem máshogy mért neveltem a gyermekeimet mégis ide például. Nyilván azért mert egy patkány féreg voltam. Ami elmúlt elmúlt talán még van egy kis idő hogy jóvátegyem egy részét vagy legalább szépen haljak meg úgy hogy azzal üzenni tudjak. Nem nagyon van más vágyam már...