Dávid!

Én azt gondolom hogy mindenkinek van egy belső lénye egy benne lakó valódi személy akivel születésekor még teljesen egy volt de aztán a társadalom ezt az eredendő isteni valakit betemette benne rákondicionált egy teljesen hamis ego struktúrát a tanítói a papjai a környezete a családja a szülei mind azt akarták elérni hogy jól beintegrálódjon ebbe a társadalomba és senki nem fogta fel hogy az amit csinál milyen merénylet a benne lakó igazi valódi énjével szemben. Ha ezzel a valódi belső lényünkkel nem találjuk meg a kapcsolatot akkor az életünk számunkra, a mi valódi lényünk számára teljesen idegen dolgokkal fog elmenni és kudarc lesz és nem leszünk boldogok és nem lesz boldog körülöttünk senki más se. Én úgy érzem, hogy az életünk minőségének egyetlen valódi fokmérője van hogy mennyire leszünk hitelesek mennyire leszünk önazonosak mennyire leszünk kívül is olyanok amilyenek bent születésünk szerinti eredendő valóságunkban kezdettől fogva vagyunk. Mert ha nem akkor érhetünk el bármilyen gyönyörű sikert az élet száz különböző területén semmi hasznunk se lesz belőle sem nekünk sem senki másnak és azokból a sikerekből a sikerek eredményéből nem fog megmaradni semmi se másfél percnél tovább. Maradandót akkor fogunk létrehozni ha az a valódi az igazi lényünk kibontakozásából fog fakadni ha azzal lesz összhangban, ha általa jön létre. Arra a belső lényre viszont csak akkor fogunk érzékennyé válni ha a legfőbb vágyunk az hogy neki teret adjunk magunkban ha a nap 24 órájában figyelünk rá hogy mit akar és igyekszünk engedelmeskedni neki nagyon. Ez egy nagyon komoly odaszánást egy belső fókusz állandó és intenzív gyakorlását követeli meg amely minden másnál amit még csinálunk fontosabb sőt minden mást mellette is ebben a figyelmes éber tudatállapotban kell végezni. Mert ebben a személyes kapcsolatban - de csak ott - lassan-lassan kirajzolódnak a valódi teendők az ember ráérez a dolgára ráérez arra hogy mire van szánva mit kell mondania mit kell tennie hova kell mennie. És ha erre ráérez akkor rá fog érezni arra is hogy nincs apelláta az indíttatásaival kapcsolatban amikor azok elegendően erőssé válnak akkor már nem lehet azt mondani hogy furcsák és a környezet nem díjazza tehát hagyom el őket akkor már csak az van hogy az az ő útja, ő máshogyan nem lehet az akinek lennie kell csak azon az úton járva, és akkor lehet sőt kell menni, amerre az az út vezeti akkor is, ha a viselkedése értetlenkedést sőt megbotránkozást vált ki körülötte sokakból. Átéltem ilyen helyzeteket az életben már sokszor de soha sem bántam meg amikor olyan döntést hoztam amellyel az én saját valódi lényem mellé álltam. Amikor nem amikor pont ellenkezőleg amikor őt cserben hagytam mert valamilyen álsiker lehetősége elterelte a figyelmemet róla azt nagyon szégyellem, de azt a kevés alkalmat, amikor küzdöttem és kitartottam mellette, jó érzéssel őrzöm meg az emlékezetemben és tudom hogy azokért a világrend is meg fog őrizni az emlékezetében engem. Boldog akkor leszel ha megtalálod Te is magadban őt, saját magad igazi belső valóságát, ráérzel, és elkezdesz együttműködni vele. Akkor csodálatos energiák fognak felszabadulni Benned azt fogod érezni hogy a feláramlás a szárnyaira vesz Téged és emelni fog Téged ki ebből a mocsárból és nagyszerű élmények tapasztalatok felé fog repíteni azt fogod érezni hogy lesz egy teljes életed amelyben mindig történik valami egyedi valami különleges valami egészen meglepő. Valami olyan ami csak Te vagy ami csak Belőled tör elő valami olyan amilyennek pontosan Belőled kell feltörnie, hiszen pont azért születtél. És ez egy nagyon jó érzés, a legjobb, ami létezhet...