Bulizás
Már a harmadik buli meghívást utasítom vissza csak azért, mert egyszerűen nem érzem helyénvalónak, hogy ebben a világ helyzetben a békeidőben talán elfogadható viselkedést próbáljuk imitálni a harci cselekmények folyamatos zajlása mellett is. Számomra ugyanis itt és most háború van, egy nagyon komoly, és nagyon veszélyes háború, amely során nem biztos, hogy 70-80 milliónál meg fog állni az áldozatok számlálója, mint ahogy az a második világháborúban például megtörtént, sőt annak a sokszorosa, akár a több nagyságrendnyi különbség sem nevezhető kizártnak. Számomra ez a világ megváltozott, nem az, ami régen volt, amikor ezt a dolgot még nem láttam, még nem állt össze bennem a látás róla, és ezért tudtam úgy tenni, mint mások, akik még most is azt hiszik, hogy nincs itt semmi ok az aggodalomra, sőt mi több, nem is kell tenni mást, mint az eddig már megszokott és ismert sémákat követni. Meghalt öt millió ember covid-ban, nem tudunk mit kezdeni a légköri co2 koncentráció növekedésével, a kis szigeteket elönti az óceán, felzabál minket az öntörvényű gazdaságunk, a lakosság több mint felének nincs ivóvíze, de mi azért bulizzunk, utazzunk, szaporodjunk, tartsunk családi ünnepeket, neveljünk gyerekeket (vakon), alkossunk (vakon), gyakoroljuk a civilizált ember jól bejáratott működési módját (vakon), amely az első pillanattól kezdve óriási torzulásokkal volt tele, és nyilván azok miatt a torzulások miatt jutottunk oda, ahova - de nem baj. Na ezen a ponton szokták feltenni nekem a kérdést, hogy: jó, de mi mást lehetne csinálni? Én meg ettől a kérdéstől szoktam sírógörcsöt kapni kivétel nélkül minden áldott esetben. Mert vagy semmit nem értünk a helyzetünk súlyosságából, vagy minden életösztön kiveszett belőlünk mára. Legalábbis én egy ilyen kérdés feltevésből más következtetést leszűrni nem tudok, és azt sem tudom, hogy a kettő közül melyik a kevésbé szörnyű. Egzakt válaszom nyilván nekem sincs, de azt tudom, hogy ennek a civilizációnak az ellentmondásait, illetve az azokból fakadó őrületes problémáinkat senki se fogja megoldani helyettünk, és ha valaki egy égő ház láttán elmegy bulizni a szomszédba, mert arra csak holnap fog átterjedni a tűz, akkor én őt nem tudom beszámíthatónak tartani. Ez most egy súlyos szó, de nagyon jól tudom, hogy rám is vonatkozik, hisz nagyon sokáig én is ezt csináltam, sőt egész tudatosan csak most kezdek kilábalni belőle. És igen - ez a kilábalás nagyon fáj, mert nekem is sokkal jobb lenne továbbr is azokban az illúziókban ringani, amelyekben eddig durva jól elvoltam. Nagyon régóta írok különböző cikkeket ide-oda a netre, de egy jó hete elszántam magam egy olyan blog létrehozására, amely célzottan, fókuszáltan csak ezzel foglalkozik majd. Már az első bő hét alatt is rengeteg bejegyzés született, magam sem értem, hogy mi az oka ennek a sietségnek, de ki tudja, hogy mennyi időm van még, és mennyi mindent kell még leírnom addig. (Nem vagyok beteg, de van egy olyan halvány előérzetem, hogy nagyon sokáig már nem fogok élni, sőt erről egy pici földöntúli jelzés is érkezett egy szűk éve, amelyet sajnos nem tudok teljesen elfelejteni.)
A kapcsolatok következő szintje
Nyilván mindenki bele van szorulva a saját történetébe, és ez nyilván mindenkinek fáj. És ezért nyilván mindenki megpróbálja azt a látszatot kelteni, hogy ez nincs így, az viszont nyilván nem fog működni, hiszen mégis csak így van. Ez az a híres párbeszéd, amellyel igyekszünk igazolni az igazolhatatlant, ez az a híres civilizáció, amely miatt mostanra a kihalás küszöbére jutottunk. Ez az amiből csak úgy lehet kitörni hogy az ember meg se próbál kitörni belőle - a próféták ezt kristály tisztán látták. Hogy emberekkel kapcsolatba kerülni csak úgy lehet, hogy az ember teljesen lemond erről a vágyáról, és kivonul a pusztába. Ezt mondta Buddha, ezt írta le Lao-ce, ezt tanította Jézus. Aki másokkal kapcsolatba akar kerülni az először kerüljön kapcsolatba saját magával mert aközben fog óhatatlanul is kapcsolatba kerülni mindenkivel - az egész emberiséggel.
Sajnos ezt a lépést általában kihagyjuk pedig enélkül nincs alapja semminek, amit csinálunk. Mert az önmagunkkal való kapcsolat az alap minden egyéb kapcsolathoz. Ha az nem jó, a többi se lesz jó. Ha az nem létezik, a többi csak műkapcsolat lesz. Anélkül csak csúcsára állított piramist lehet létrehozni és azok elég borulékonyak, szép számmal van belőlük körülöttünk és éppen most készülnek elborulni. Ha a legfontosabb összefüggést nem vesszük figyelembe, akkor mindegy hogy mit mutatunk fel az összes többi téren. Teljesen mindegy mert semmit nem ér, sőt csak ártunk vele, sőt iszonyat hogy mennyit! Mindent szabad csinálni ami Belőled jön de semmit sem szabad csinálni ami idegen eredetű. Mert a szeretet először is önmagaddal való kapcsolat, önazonosság. Ez az amiről Pál azt mondta hogy ha szeretet nincs bennem mit sem érek. Ez az amit Ágoston úgy fogalmazott meg hogy szeress és azután tégy amit akarsz. Önmagadként szeresd felebarátodat - ez a főparancs! Ha önmagadat szereted azzal a felebarátodat szereted - ez a kettő nem is létezik máshogy csak együtt...
Szeretet
A szeretet az, hogy nem teszed, amit ez a körülöttünk lévő beteg világ szuggerál Beléd, de teszed azt, ami Belőled, a szíved legmélyéről fakad. A szeretet tulajdonképpen önazonosság, folyamatos belső kapcsolat magaddal, lényed legmélyebb rétegeivel. Legyél csendben, figyelj magadra, belső érzékeidre, mert leginkább azok igazítanak el. Néha kérj visszajelzéseket másoktól, de soha ne tedd meg egy az egyben azt, amit mondanak, mert a Te utad Benned bontakozik ki és nem bennük! Ha az utadat elhagyod, csinálhatsz bármi jónak látszót, az nem fog a javadra válni. Ha az utadon maradsz, semmi végzetes nem érhet, mert ott még a hibáid is tapasztalatokká válnak, vagyis hasznosulni fognak.
Az a közeg, amelyben felnőttél, nagyon sok zavarral van megterhelve, és nagyon erőszakosan befolyásolt Téged is születésedtől kezdve, vagyis már akkor, amikor még teljesen ki voltál szolgáltatva neki. Belül egyáltalán nem az vagy, aki kívül a társadalom - akár a szüleid, a tanítóid, a papjaid - hatására lettél. Persze, nem szabad ezért haragudnod rájuk, de azzal tisztában kell lenned, hogy ez nem egy az emberek belső lénye szerinti világ, és mély törést okozott Benned is az, hogy felnövekedésed közben egy Számodra is idegen világnak a szabályai kondicionáltak Téged. Mindenki létfeladatának magja az a belsőre, önvalójára irányuló figyelem, amellyel felkarolja saját korábban elnyomott énjét, és becsületet szerez neki.
Gréta
Ahogy cseperedik, úgy látja Gréta is egyre jobban, hogy a klímaválság milyen egyéb még sokkal mélyebb válságok kísérőjelensége csupán. Az úgy nem fog menni, hogy a fejlett országok magas életszínvonalának megtartása közben a Föld sok egyéb országában kerülnek súlyos ember milliók borzalmasan nehéz helyzetbe, nyomorodik meg az életük anélkül, hogy bárki kártalanítani tudná őket, és csekély vigasz, hogy közben a miénk is egyre nyomorúságosabb lesz, bár még így is fényévekre leszünk az ő nyomorúságuktól. Persze lehet mondani, hogy nélkülünk még nagyobb nyomorban lennének, csak ez egész egyszerűen nem igaz. Nélkülünk követték volna a saját fejlődésüket, amely a természettel egy jóval szervesebb egységben zajlott, amíg mi meg nem érkeztünk, és bele nem ugattunk a dolgaikba. És ha még csak ugattunk volna! Nyilván senki se tud egy másodperc alatt leválni arról a közegről, amelyben felnőtt, de az is legalább ennyire nyilvánvaló, hogy nagy nyugalommal rajta csüngeni továbbra is, még csak nem is beszélni azokról a hajmeresztő ellentmondásokról, amelyeknek mi egy nagyon jó oldalára estünk - miközben mások meg a mi jólétünk következményei miatt nagyon pórul jártak - rettenetes gazemberség. Egész biztos, hogy ezt nem lehet annyival elintézni hogy: hát nekik azt dobta a gép! Pedig most ennyivel intézzük el... Tudom hogy ezek nagyon zavaró felvetések, tegnap például az egyik barátom azt mondta, hogy ne zaklassam őt velük. Tudom. Nekem is sokkal könnyebb lenne minden vasárnap pihenni szépen a kertben a selyemakác fa alatt, és nem ezekről a dolgokról írni órákon át. Grétának is egyszerűbb lenne, mint ilyen leveleket fogalmazni és kiadni belőlük minden héten egyet. De ha nem mozdul rá a tudatunk ezekre a szempontokra, ha angyali békében folytatjuk továbbra is a fehér ember iszonyúan szűk látásmódja szerinti és a megengedettnél illetve a rendelkezésünkre állónál 2x 3x 5x 10x több erőforrást felzabáló életünket, és még csak el sem gondolkodunk azon hogy ez mekkora blődség, akkor ne csodálkozzunk hogy miattunk fog kihalni minimum több milliárd ember. És ha ezekről a feszültségekről semmit nem mondunk el például a gyermekeinknek, ha nem készítjük fel őket azoknak a feladatoknak az elvégzésére, amelyeket mi egész egyszerűen elmulasztottunk, ha nem ismerjük be hogy egészen más szempontok vonalán kellett volna élnünk, mert ezek a dolgok már 20-30-40 éve is gyönyörűen látszottak, illetve látszottak volna, ha lett volna elég bátorságunk számot vetni velük, akkor az ő önazonosságuknak ugyanúgy búcsút inthetünk, ahogy a magunkénak is búcsút intettünk rég. Jó, ami elmúlt, az elmúlt, volt oka hogy eltévedtünk nem kell belehalni a bánatba, de igyekezni kell kikecmeregni a gödörből, és most már azt csinálni ami tényleg mi magunk vagyunk, és nem csak egy kultúrának nevezett szörnyűség lenyomata rajtunk. A klímaválság gyökerénél is az ember azon alapvető egzisztenciális válsága húzódik meg, hogy a tudását meg a képességeit nem a természet rendje szerinti világ egységben, hanem abból kiszakítva, saját javára fordítva aknázza ki. Ez pont ugyanaz az esemény, amely a zsidó őstörténet szerint az első emberpár édenkertből való kiűzetéshez vezetett, és amely eddig a nyugati civilizáció alapvetésében is világosan megmutatkozik.
Dear media editors around the world,
Melting glaciers, wildfires, droughts, deadly heatwaves, floods, hurricanes, loss of biodiversity. These are all symptoms of a destabilizing planet, which are happening around us all the time.
Those are the kind of things you report about. Sometimes. The climate crisis, however, is much more than just this. If you want to truly cover the climate crisis, you must also report on the fundamental issues of time, holistic thinking and justice.
So what does that mean? Let’s look at these issues one by one.
First, the notion of time. If your stories do not include the notion of a ticking clock, then the climate crisis is just a political topic among other topics, something we can just buy, build or invest our way out of. Leave out the aspect of time and we can continue pretty much like today and ”solve the problems” later on. 2030, 2050 or 2060. The best available science shows that with our current rate of emissions, our remaining carbon budget for staying below 1.5°C will run out before the end of this decade.
Second, holistic thinking. When considering our remaining carbon budget we need to count all the numbers and include all of our emissions. Currently, you are letting high income nations and big polluters off the hook, allowing them to hide behind the incomplete statistics, loopholes and rhetoric they have fought so hard to create during the last 30 years.
Third, and most important of all, justice. The climate crisis isn’t just about extreme weather. It’s about people. Real people. And the very people who have done the least to create the climate crisis are suffering the most. And while the Global South is on the frontlines of the climate crisis, it’s almost never on the front pages of the world’s newspapers. As Western media focuses on wildfires in California or Australia or flooding in Europe, climate-related catastrophes are ravaging communities across the Global South, but receive very little coverage.
To include the element of justice, you cannot ignore the Global North’s moral responsibility to move much faster in reducing their emissions. By the end of this year, the world will have collectively burned through 89% of the carbon budget that gives us a 66% chance of staying below 1.5°C.
That’s why historic emissions not only count, but are in fact at the very heart of the debate over climate justice. And yet historical emissions are still being almost completely ignored by the media and people in power.
To stay below the targets set in the Paris Agreement, and thereby minimize the risks of setting off irreversible chain reactions beyond human control, we need immediate, drastic, annual emission reductions unlike anything the world has ever seen. And as we don’t have the technological solutions that alone will do anything close to that in the foreseeable future, it means we have to make fundamental changes in our society. This is the uncomfortable result of our leaders’ failure to address this crisis.
Your responsibility to help correct this failure cannot be overstated. We are social animals and if our leaders, and our media, don’t act as if we were in a crisis then of course we won’t understand that we are. One of the essential elements of a functioning democracy is a free press that objectively informs the citizens of the great challenges our society faces. And the media must hold the people in power accountable for their actions, or inactions.
You are among our last hopes. No one else has the possibility and the opportunity to reach as many people in the extremely short timeframe we have. We cannot do this without you. The climate crisis is only going to become more urgent. We can still avoid the worst consequences, we can still turn this around. But not if we continue like today. You have the resources and possibilities to change the story overnight.
Whether or not you choose to rise to that challenge is up to you. Either way, history will judge you.
Greta and Vanessa
Angyalaink
Akiben van minimális érzékenység a civilizált világ távlattalalanságára, élhetetlenségére, borzalmára, az lelki beteg roncs, tetves hajléktalan, ego féltő patkány, génhibás törpe vagy csecsemő sérült, bomlott agyú gazember. Legalábbis ezek egyikével szoktuk elintézni azokat, akiket küld nekünk az ég, hogy szíveskedjünk már egy kicsit felébredni, mert nem vesszük észre még azt sem, hogy valójában angyalok ők, az angyalokról ugyanis eddig egészen más elképzeléseink voltak. Az angyalokról azt hittük, hogy fehér ruhás, finom illatú, fényes lények, akiknek szárnyuk van és repkednek, pedig dehogy! Hajléktalanok képében jönnek el közénk, akiknek már akkor se kellene a "normális" élet, ha történetesen meg tudnák fizetni, vagy jól szituált családban felnövő kamaszok, akik világgá mennek, vagy önsors rontó módon élnek, mert képtelenek nem lázadni ennyi hazugsággal szemben, esetleg autisták, akik folyton bepisilnek és csapkodnak és hisztiznek és semmi se jó nekik, ami mindenki másnak tökéletesen megfelel. Ők mind-mind angyalok, akiket a legnagyobb megbecsüléssel kéne öveznünk, a tenyerünkön kéne hordozunk őket. Még a börtöneink is angyalokkal vannak tele, a mi egész belvilágunk pedig mérhetetlen szégyennel, hogy mást nem tudunk csinálni velük, mint lecsukni őket egy-egy zárkába. Az élhetetlen létmódunkkal mi halmozzuk fel azt a feszültséget, amely bennük robban fel, mi izzítjuk, hevítjük, tüzeljük azt a vulkánt, amely bennük tör ki, amikor elkövetnek valamilyen szörnyűséget. Ez nem az ő kudarcok, hanem a miénk a jóké, akik, miközben büszkén dicsekszünk az erényeinkkel, egy olyan patkány társadalmat rakunk össze, amelyben ilyen dolgok történhetnek, és fel sem merül bennünk egyelőre, hogy kikkel csinálunk mit, amikor végsőkig ellehetetlenítjük, porig alázzuk, likvidáljuk áldozatainkat. Fel sem merül bennünk, hogy az angyalainkat nyírjuk ki, döngöljük betonba, küldjük máglyára ilyenkor...
Rajtuk múlik
Azzal a globális társadalommal, amelyben élünk, most már nagyon komoly bajok vannak, és ha mindenki a közszemlélet prekoncepciói által meghatározott térben helyezi el magát továbbra is, akkor elég biztos, hogy hamarosan befejeződik az emberiség földi pályafutása. Szükség van értelmezhető férfiakra és nőkre, akik felfogják, hogy az ember nagyságrendekkel több, mint amennyit ennek az őket is felnevelő beteg civilizációnak a szemléletei kifejeznek belőle, hajlandóak leválni róla, és végig járni attól teljesen független, saját belső útjukat akkor is, ha közben szabálytalanul kell viselkedniük, sőt még akkor is, ha a szabálytalan viselkedésük miatt máglyára küldik őket. Rajtuk múlik a jövő, az ő bátorságukon, az ő áldozatukon, mely jellé válhat, felrázhat, felébreszthet, és kivezethet mindnyájunkat abból a sivatagból, amelybe a világ eddigi legmocskosabb, leggennyesebb folyamatának előnyeiért végbe vitt lelkes kiszolgálása közben jutottunk.
Nehéz, riasztó távlat ez - mert hát hova fog vezetni az a belső út? Elképzelni se tudom, hogy mit fog kérni tőlem. Hiszen kérhet bármit, hiszen ha nincsenek szabályok, akkor bármi bekövetkezhet, az is, amit a legkevésbé sem kívánok. Az ember a jól ismert, megszokott, biztonságos tér helyett hirtelen a semmibe dobva érzi magát. Viszont valójában ez pont fordítva van, a létezés egy igen alacsony szintjéről lép át egy következő, valóságosabb szintre ilyenkor, amelytől sokkal teljesebbé válik az élete. Persze egy kicsit biztos fájdalmasabbá is, de az jó mégis, hogy ez az új létállapot sokkal inkább kifejezi őt, sokkal méltóbb hozzá, emberi mivoltához, isteni lényegéhez, és bizonyos, hogy élete maradandó gyümölcsöt fog teremni végül...
