Nem akarok ennek az emberidegen létidegen szín fasiszta társadalomnak a tagja lenni. Nem tudom hogy lehet leválni róla kivonulni belőle de nem is érdekel mert egyik lépés után jönni fog a másik és hipp-hopp nem lesz semmi közöm ahhoz a töménytelen mennyiségű gyalázathoz amelyben most lehet hogy nyakig benne vagyok de testközépig biztosan. Ez egy nagyon nehéz és fájdalmas folyamat lesz - mert már most is az - és azt is tudom ugyanolyan jól hogy hol fog végződni de akkor sem tudok jópofán cseverészni a semmiről meg a mondva csinált álproblémákról miközben a valódiakat még felfogni se merjük beszélni meg pláne nem merünk róluk. Nem tudok szórakozni mintha legalábbis garantálva lenne a világbéke a következó ötszáz évre miközben egy iszonyatos háború bontakozik ki a szemünk előtt de azt észre venni is gyávák vagyunk. Nem tudok más vállalhatót elképzelni mint a róla való leválás útjainak intenzív keresése nem tudok elképzelni más olyat amiért nem kell majd szembeköpnöm magam életem utolsó pillanatában - legalábbis nem vastagon kell szégyenkeznem miatta...
Egész világosan érzem hogy nem vagyok ide ebbe a modern világba való - számomra ez egy teljesen idegen mű közeg és nem tudok mert nem is akarok lényegi kapcsolatot teremteni vele sőt azon dolgozom hogy vele való kényszeresen kialakult kötődéseimet minél gyorsabban felszámoljam. Nincs és valószínűleg nem is lesz soha papírom róla de olyan ez mint az autizmus vagy nagyon hasonló hozzá. Őket érzem egyrészt leginkább sorstársaimnak másrészt jóval egészségesebbnek mint az úgy nevezett normális embereket...
És nagyon bánom hogy ezt nem tudtam kimondani hamarabb és emiatt egy olyan közegben éltem le csaknem 60 évet ahol semmi keresnivalóm se volt.
