Legyen

Nem akarok ennek a modern társadalomnak az alkotóeleme lenni. Itt élek 60 éve, de ennyi idő alatt sem sikerült megbarátkozni vele - úgy érzem, hogy ez egy létidegen fasiszta közeg, egy olyan, amelyik végtelenül agresszívan nyírja ki, fojtja el, temeti be az ember legalapvetőbb érzékenységeit is, legtöbbünk mégis gondolkodás nélkül azonosul vele, veszi át az elméleteit meg a gyakorlatait, és válik tökéletesen érzéketlen, tompa, zsibbadt hüllővé se benne. Nem akarok idetartozni, az első pillanattól ott volt és van most is bennem a róla való leszakadás vágya, csak nem mertem elég határozottan kimondani, felvállalni, képviselni, nyilván azért nem, mert ez egy félelmetes dolog, hiszen mégis csak itt nőttem fel, ezer szállal kötődöm ahhoz, amit gyűlölök, gyűlölöm, de ismerem, és ezért ad valamiféle biztonságérzetet, otthon érzést, viszont nem az mégse, a külső lénynek otthona lehet talán, de a belsőnek soha, és bármennyire is rémisztő, tudom, hogy nem fogok ellenállni annak az őseredeti szándéknak, amelyiknek több terve van velem, mint az itt elérhető érvényesülés, lehet, hogy csak lassan, de meg fogom adni magamat neki, hagyni fogom, hogy kimondassa velem, hogy milyen szörnyűség, mekkora pokol minden, ami itt zajlik, hagyni fogom, hogy beszéltessen róla, és hagyni fogom, hogy közben leválasszon, kiemeljen innen még akkor is, ha tudom, hogy egy ilyen átalakulást nem lehet túlélni, még akkor is, ha tudom, hogy egy ilyen átalakulásnak az lesz a vége, hogy belehalok, hiszen itt tényleg mindent szabad, csak a lényeg tekintetében különbözni, másmilyenné, valódi emberré válni szigorúan tilos, és aki megpróbálkozik vele azt a kiközösítés, a kitaszítás, a legvégén pedig a fizikai megsemmisítés várja - legyen!