Hagyjuk!

Hagyjuk!

Hidrogént egyelőre árammal lehet létrehozni, méghozzá nem is kevéssel.

Hiába bűvészkedünk, a nyulat talán bele tudjuk varázsolni a kalapba, de attól nem fog eltűnni, legfeljebb kevésbé lesz szembeötlő.

A világ legnagyobb mellébeszélése az a hazugság, amelynek nevében mindenféle zöldségektől az energiaválságunk megoldását várjuk. Mert növekedhet a zöld energia aránya, meg növekednie is kell neki, de annyira nem fog, hogy a mostani életszínvonalunkat továbbra is fenn tudjuk tartani. És ezt valamiért mindenki elfelejti hozzátenni, amikor erről a történetről beszél. A politikusoktól ez nem is várható el, mert mire odajut valaki, addigra minden normalitást kiöl belőle a rendszer, viszont nekünk, egyszerű halandóknak azért nem kéne félrebeszélnünk - csak hát nehéz szembemenni a nyájjal, és olyasmiről szólani, amiről más sem beszélni sem hallani nem akar...

Nagyon gyorsan és nagyon sok dologról le kell mondanunk, szinte mindenről, ami nem alapszükséglet. Amíg ez a felismerés nem ver gyökeret a társadalom kollektív tudatában, addig leszálló ágban leszünk. És a leszálló ágból nagyon nehéz visszamászni, illetve egy ponton túl már nem is lehetséges. Bármennyire is nem népszerű gondolat, tudomásul kell vennünk, hogy túl sokat fogyasztunk, nem csak X és Y, itt Európában, meg még egy-két fejlett országban a lakosság nagy többsége. Nem sikerült a kommunizmus, amitől én például nagyon jól jártam, mert egész életemben sokkal több pénzt kerestem, mintha maradt volna a régi rendszer, és így azt mind el lehetett verni leginkább arra, hogy egy idő után nekem és Évának legyen egymástól független lakhatásunk (amire semmi szükség se lett volna, ha ketten egy párt tudtunk volna alkotni), de máig képtelen vagyok megmagyarázni magamnak meg másnak is, hogy mért járt nekem több, mint az emberiség 95%-ának. Esetleg, ha többet tettem volna azért, hogy a földi élet feltételei hosszú távon is megmaradjanak, de nincs semmi olyan érzésem, hogy ezen a téren számottevő sikert értem volna el.

Vissza kell vennünk a fogyasztásunkból, és először nyilván azoknak, akik eddig a legtöbbet élték fel, vagyis a jóléti államokban élő gazdagoknak, köztük nekem is. És közben el kell mondani mindenkinek, akinek csak tudjuk, hogy amivel nyíltan vagy burkoltan hülyítenek minket, vagyis hogy a zöld energia egy olyan távlat, amely meg fog kímélni minket az áldozatvállalástól, egy szemet szedett hazugság. Mert itt a gazdag országok lakossága vagy rádöbben arra, hogy durván jobban élt, mint élhetett volna, és elkezd áldozatot hozni azokért akik eddig kevésbé éltek jól, vagy búcsút inthetünk a Földnek mint lakható bolygónak, és úgy, hogy a bekövetkező globális katasztrófáért leginkább minket, a gazdag országok lakóit terheli majd a felelősség. Lehet ezen gondolkodni sokat meg kivilágosodni kicsit, amiről bizton állíthatom, hogy embert próbáló feladat, nekem legalábbis nagyon nehezen megy. Naponta van néhányszor pár perc, jó esetben összesen egy félóra, amikor azt érzem, hogy tudatos önmagamnál vagyok, és számottevő mértékben tudom befolyásolni, hogy mi történik velem. Ha valaki úgy érzi, hogy ennél többet tölt el önazonosan, szóljon, mert szeretnék tanulni tőle.