Nyíregyházi út

Péntek délután lementem Nyíregyházára hogy beszéljek egy nagyon jó emberrel, egy vietnámi származású és ezért a keleti dolgokban is teljes természetességgel mozgó pszichológussal, akinél régebben is, és többször voltam már, és aki ezért egy kicsit ismer meg a történetem egy részét is. Már az odaút alatt éreztem, hogy valami áll össze bennem, utána pedig 2,5 órát töltöttem vele, aminek az lett a vége, hogy teljesen megértett mindent, és azt mondta, hogy semmi baj sincs azzal, amit csinálok. Nem azért mentem hozzá, hogy ő döntsön helyettem, de ennek ellenére nagyon örültem, hogy visszaigazolt. Ezt követően forralt boroztam a vásárban egy volt barátommal meg a feleségével, utána meglátogattam volt főnökünket (kapott egy naptárat végül), aztán visszamentem az első párhoz aludni, reggel velük reggeliztem (ők is kaptak egy naptárt), majd kávé a kedvenc nyíregyházi kávézómban, közben írás és utazás haza. Az autópályán megint elöntött az a nagy nyugalom, amely szinte leírhatatlan, hogy a redkívüli ellentmondások ellenére is minden rendben van, mert nem az a lényeg, hogy a külsején mi látszik, hanem a beltartalma, az meg tiszta és világos, mint a nap. Beugrottam Dóriékhoz (az M3-ashoz közel laknak), hogy vigyek nekik is egy naptárat (vagyis a négyből három naptár ezzel el is kelt, azért négy, mert az ötödiket természetesen magamnak fogom megtartani), most pedig itthon vagyok már és még mindig kerek és fényes minden, sőt azt hiszem, hogy ez most már mindig így lesz. Ha az ember érzi, hogy ő van benne abban, amit csinál, az öröm forrása akkor is, ha az a dolog egyébként nagyon fájdalmas akár. Elköltözöm Szobra és ennek most nagyon örülök, mert egy ilyen pillanatban muszáj helyet is változtatni. A munkahelyemtől való nagyobb távolság miatt nehezebb lesz a közlekedés, de közelebb leszek a hegyekhez, többet fogok futni, kevesebb cuccom lesz, ügyesebben, tisztábban, egyszerűbben fogok élni, mostantól boldog leszek...