Néha az az érzésem, hogy a feje tetejére állítunk mindent. Most is. Ezt az ukrán háborút mindenki beleteszi valamilyen nagyon speciális geopolitikai kontextusba, szikráznak az elmésebbnél elmésebb következtetések, mindenki akkora elemző lesz lassan, mint egy tudományos akadémia, csak valahogy azt az egyébként óvodában is közismert kritériumot nem képes senki se felfogni, hogy ha valamelyik népnek a területét egy agresszor megszállja, akkor mindenkinek kutya kötelessége segíteni az áldozatot és minden mástól teljesen függetlenül, megtenni amennyit csak tud, sőt annál sokkal többet is, ugyanis a képességek terén mindig és óhatatlanul nagyon komoly optikai csalódások vannak szinte mindig. Ha ezt a messze legfontosabb, "number one" szempontot szimplán kiiktatjuk, akkor itt kő kövön nem marad, akkor itt tényleg el fog szabadulni a pokol. Persze lehet békülni de csak akkor, amikor az agresszor elhagyta azt a területet, ahova semmi joga sem volt betenni a lábát, nem hogy a harcjárműveit. Ha ez megvan, akkor kiváló feltételei lesznek a békülésnek. Addig meg semmilyenek. Mert ha úgy kötünk békét, hogy Oroszország kap egyetlen m2-t Ukrajnából, akkor az nem béke lesz, hanem egy nagyon rövid ideig tartó tűzszünet. Meg egy óriási, felmérhetetlen méretű gyalázat az ukrán néppel szemben, ugyanis egy ilyen békét, ha az lett volna a cél, már február 24-dikén is meg lehetett volna kötni, ezért kár volt szétlövetni egy országot, meg több tízezer, lassan százezer ember életét kioltatni, sok milliót pedig menekülésre késztetni. De nyilván nem ez volt a cél, és ne is ez legyen, a cél az, hogy ha valakit támadás ér, akkor legyen aki megvédi őt. Ha becsületes ember vagyok, az életem árán is. Mert teljesen függetlenül attól, hogy mibe kerül ez a kiállásom érte, függetlenül attól, hogy milyen következményei lesznek. A következményeit majd elviseljük, most az a lényeg, hogy felébredjen bennünk legalább egy mákszemnyi tisztesség, és az első helyre azt tegyük, ami odavaló, vagyis az ukránok melletti következetes kiállást, amit nem csak megérdemelnek, de végtelenül nagy szükségük is van rá. Sajnos el tudom képzelni, sőt szinte biztos vagyok abban, hogy előbb-utóbb születni fog egy morálisan vállalhatatlan kiegyezés, meg abban is, hogy rá fogjuk mondani, hogy az a béke, pedig nem lesz hozzá semmi köze, csak az egész emberiség egy újabb hatalmas kudarca fog előállni, amely után a Föld, illetve a fejlett országok közössége, illetve a lakosságnak a viselkedése megint egy jó nagy fokkal szégyellni valóbb lesz, mint eddig bármikor volt. Ami nagy szó, mert már most is éppen elég szégyellni való. És nekem megint egy jó nagy fokkal kevesebb kedven lesz itt élni. Ami nagy szó, mert már most sincs túl sok...
