Azzal a rettenetes ellentmondással, amely egy ember belső lénye és az őt körülvevő társadalom hatására létrejött külső ego struktúrája között, vagyis a léte középpontjában feszül, nagyon kevesen mernek becsületesen szembenézni. Ez a szembenézés ugyanis egy csomó nagyon mély, egzisztenciális kérdést vet fel, és ezáltal egy pokolian nehéz, drámai helyzetet teremt. Pedig abból a pokolian nehéz helyzetből az atommagban felszabadulóhoz, csak nem fizikai, hanem szellemi energiák szabadulnának fel, olyanok, amelyek teljesen más, teljesen új lét dimenziókba tudnának vinni minket, megteremtenék az ember következő, talán minden eddiginél fontosabb evolúciós ugrásának belső feltételét.
Nyilvánvaló, hogy modern társadalmunk értelmezhetetlen módon viselkedik, képtelen stratégiát kitűzni, sodródik, egyik-napról a másikra él, és nyilvánvaló az is, hogy ez a végtelenül felelőtlen közösségi tudat nagyon erősen befolyásolja mindnyájunk egyéni tudatát is, egy parazita társadalomban felnövekedve, mindenki automatikusan parazitává válik maga is, és ezt a folyamatot még csak nem is érzékeli, illetve ha legjobb esetben felnőtten egy ici-picit már igen, akkor is rettenetesen nehezen tud csak váltani, hisz addigra mindent, az egész életét egy végtelenül korrupt alap szemléletre építette fel. Ekkor kéne egy nagyon bátor, nagyon határozott váltással átvinni a fókuszt a külső történetről a belsőre, és utána nem foglalkozni csak azzal, amit az a belső kér. A baj az, hogy egy ilyen döntés kivétel nélkül, minden egyes esetben a vértanúság útját jelöli ki, aki egy ilyen utat komolyan vesz, annak egész egyszerűen elvi esélye se lesz arra, hogy máshogyan fejeződjék be az élete. És ezt valahol mindenki érzi is, és ezért nem is hozza meg ezt a döntést úgy igazán, legfeljebb elmozdul felé egy kicsit, de csak annyira, hogy a káposzta azért megmaradjon. Ember legyen a talpán, aki ennyi félelmetes ön- és közbecsapás kellős közepén az igazság jelévé akar válni, a kényeztető, a védelem látszatát biztosító civilizációs burkot meri elhagyni, megengedni saját belső lényének, hogy felnövekedjék egy bődületes mennyiségű , egy egész világnyi hazugsággal szemben. Jézus ilyen ember volt, meg még volt rajta kívül néhány a világtörténelemben, de hogy nem sok az biztos. Most itt a lehetőség előttem, hogy legyen még egy. Tudok élni vele?
