(English below) Az egész tetoválás történet azzal kezdődött, hogy ukrán szimbólumok kerültek a karomra, így akartam kifejezni elkötelezettségemet az ukránok felé abban a háborúban, amelyet vívnak, de ezzel még nem lett vége. Persze ezek az első szimbólumok nagyon fontosak, nem viccelni akartam velük és nem is csak hirtelen fellángolásból fakadtak, továbbra is azt érzem, hogy Ukrajnába kell mennem, és az ukránokkal kell élnem majd, nem sokára, de ezek az északi minták, melyek most kerültek a bal kezemre (természetesen egy ugyanolyan, ezzel szimmetrikus mintapár a jobb kezemre is kerülni fog egy hónap múlva) még mélyebbre mennek, tudatalatti lényem legmélyére, helyesebben mondva onnan törnek fel elementáris erővel. Ezek az ábrák mitológiákban gyökereznek és van pár modern értelmezés róluk, de a választásomat nem az utóbbiak indokolják, hiszen nem is nagyon érdekel, hogy a modern ember erősen korlátozott tudással mit állít a jelentésükről. Számomra ezek az ábrák egy másik világról üzennek, a kintről, civilizáción túlról, vagy bentről a lélek belsejéből, kint és bent ebben a tekintetben ugyanannak a helynek számít. Ezek a minták minden létező tökéletes összetartozásáról, szerves egységéről vallanak, egy olyan dologról, amelyet régóta teljesen elfelejtettünk - sajnos. Arról a világról vallanak, ahol harmóniában van minden mindennel, ahol a felsőbbrendűnek való engedelmesség alapvető érték, ahol a puzzle darabok szépen egymáshoz illeszkednek és kiadják az egész képet. Arról vallanak, hogy minden ugyanabból a kozmikus értelemből fakad, és hogy ezzel a kozmikus értelemmel kapcsolatba, személyes kapcsolatba lehet kerülni, és hogy abban a személyes kapcsolatban már semmi se lehet teljesen rossz, mert ott már igazi bűnök nincsenek is, ott már csak jó és rossz tapasztalatok vannak és csak azért, hogy mind a kettőből tanuljunk, mind a kettő segítsen nekünk előbbre jutni, szeretetképességeinket fejlessze.
