Kisebb-nagyobb bajok...

Az édesanyám 35 éve gyűlöl, a feleségem soha, egy percig se értette meg, hogy mért jöttem haza Taizéből, hogy mit kellett volna nekem itt csinálni (sokáig nyilván én se), és így aztán a gyermekeim se, akiket több, mint egy éve nem láttam, és valószínűleg ezután se fogom látni őket, mert én egyedül nem leszek képes áttörni bennük azt a falat, amely lett bennük attól a legelejétől kezdve zavaros és tisztázatlan családcsinálástól, amelyet kínunkban műveltünk, segítséget meg nem fogok kapni hozzá senkitől. A kisebbik unokámat még nem láttam egyszer se, pedig már 15 hónapos, a nagyobbikat is két éve utoljára (persze ez csak az én hibám, mert láthatnám őket minden további nélkül, ha hajlandó lennék átmenni pincsi kutyába a fiam előtt, és kedvesen vakkantani neki párat, hogy beengedjen, egyébként a lányaimhoz is pontosan ez az út vezetne), Évával két éve szeretném megbeszélni azt, amit akkor egyikünk se értett, de most, a rengeteg tapasztalat birtokában minimális jószándékkal szépen végig lehetne menni minden szálon, viszont úgy tűnik, hogy annyi sincs, hetek óta rimánkodom neki a telefonban... jó, ezt most már ntényleg nem lehet tovább csinálni, de akkor mit, veszítsem el a gyermekeimet végleg? Igen, valószínű, hogy ez a következő lépés, nem nagy ügy, lehet, hogy már túl is is vagyok rajta. Itt lakom 59 évesen egy sződligeti albérletben, ahol február közepéig maradhatok, aztán szépen el kell költöznöm az ópenciás tengeren is túlra, miközben semmi olyan érzésem sincs, hogy ennek a fasista nyugatnak még lenne bármi mondanivalója az emberiség számára, illetve amit mi itt össztársadalmi szinten művelünk, annak bármi értelme a jövőnkre nézve. Bolond egy világban élünk, én azt mondom - ha itt valaki még nem hülyült meg teljesen, akkor már elért valamit. Minden esetre most elengedtem valamit - szálljon mint a buborék, még pár éve se hittem, hogy a pokolnak ilyen mélységei is vannak! A jó hír, hogy mostantól nem fog elmenni annyi idő egy csomó reménytelen görcsölésre - bizonyára időmilliomos leszek. Remélem, előbb-utóbb azért lesz valaki, aki majd nekem esik, és apró miszlikekre tép, mert annyi lelki fájdalom mellé amennyi az utóbbi időben ért már egy kis fizikainak is kéne jönnie. Amúgy meg mindjárt itt a karácsony, lehet boldogan ünnepelni! Semmi hasznunk se lesz belőle, mert hétvégére esik, még egy szabadnapot se kapunk, de beiglit azért lehet venni a SPAR-ban, meg egy nagy levegőt az utcán, hogy mégsem olyan veszélyes az omikron, mint amennyire először megijedtünk tőle. Komolyan mondom, ha most nem az első emeleten lennék, ahonnan kiugorva esélytelen szörnyet halni, ha a keresztfiamban nem bíznék, hogy lesz belőle valami annak ellenére, hogy az ő családja is egy ugyanakkora nulla volt, mint a saját gyermekeimé, ha Luca nem festene gyönyörű képeket, akkor lehet, hogy holnap reggel szépen úgy kéne összekaparni a földi maradványaimat valamelyik virágágyásból - jó éjszakát mindenkinek! Na most kicsit ventiláltam - úgy mondják ezt szaknyelven...