Végjáték?

Talán nem derül ki a szavaimból, de azért én is hiszek magamban, sőt egyre inkább, hiszem hogy még ebbe tömény szerencsétlenségbe se véletlenül kerültem és a képességeim szerint ügyesen végig fogom csinálni amit kell a nyilván hamarosan bekövetkező halálomig. Nem érzem magam betegnek de valahogy kezd olyan érzésem lenni hogy ez a történet már a végét járja - lassan olyan kerek lesz, hogy sok újat már nem lehet hozzá tenni. A történetek pedig olyanok, hogy amikor kiderül belőlük minden, amiért lettek, egyszer csak véget érnek. Nem mondom, hogy biztos vagyok abban, hogy holnapután kitolnak a temetőbe, de egy cseppet sem lepődnek meg, ha kiderülne, hogy most már a végjáték zajlik tulajdonképpen. És még csak nem is félek ettől a lehetőségtől, ha az zajlik, hát az zajlik, úgy se lehet változtatni rajta. Annak amit az életem első felében tettem kevés értelmét látom mint ahogy azt sem hiszem hogy a modern világ csodálatos vívmányai időtállóak lesznek. Olyan rémtörténeteket hallgatunk el ülünk rajtuk mosolyogva kifelé mutatva a szépet befelé meg a szart melegítve ápolgatva takargatva magunkban a legkülönbözőbb technikákkal hogy az iszonyat. Hát ebből nagyon elegem van azt talán érzékeled. Nem hiszem hogy a létnek a maga teljességében ne lenne értelme csak azt hogy a modernizmus egy zsákutca. Ez majd szépen össze fog borulni talán születik belőle valami és talán abban az én erőfeszítésem is benne lesz valahogy. Ebben bízom. Mert azt gondolom hogy létezik a Földön kibontakozás de annak mi a nyugat leginkább vadhajtása vagyunk és hosszabb távon leginkább elrettentő példának leszünk jók - mondjuk az is valami...