Én sajnos vagy szerencsére mindig a teljes képet nézem, mert úgy érzem, hogy anélkül az apró részleteket lehetetlen megmagyarázni. Ez a nagy kép pedig az, hogy az emberiség történetét egyáltalán nem csak a haladás jellemzi hanem mellette egy másik - valószínűleg még fontosabb síkon - egy folyamatos leépülés is. Elképesztő hogy mi mindent hoztunk létre de az is hogy mi mindent áldoztunk fel érte. A természeti népeknek fantasztikus kapcsolatuk volt a világ egészével. Az életük folyamatos figyelem folyamatos éberség folyamatos személyes kapcsolat volt a lét egészével. Rendkívül egyszerű eszközeik voltak, mindenért még a napi életben maradásért is nagyon keményen kellett dolgozniuk de fejben szívben lélekben ott voltak ahol egy embernek mindig is lennie kell. A világ a természet belső rendjében a saját helyüket foglalták el, ott éltek azt csinálták, akik ők voltak. Ebből az őseredeti harmonikus állapotból zuhantunk ki step by step miközben fejlesztettük a technikánkat a városainkat aztán a globális hálózatainkat. A világgal vagyis a valósággal vesztettük el a kapcsolatunkat beköltöztünk egy laboratóriumba, ahol nincsenek vadállatok, meg nincs egy csomó egyéb fontos kihívás sem, de kapcsolat sincs a valósággal, minden olyan steril mint egy folyamatosan fertőtlenített kémcső alja. Egy kémcső alján az ember egy csomó mindentől védve van, ez igaz, de sajnos az is hogy ott emberré válni emberré fejlődni képtelenség. Valahogy egyre többen kezdenek ráérezni arra hogy ez a kémcső lét mekkora egy képtelenség hogy a valódi világgal például a saját belső lényünkkel való kapcsolat mennyire hiányzik nekünk, de közben azt érzem hogy olyan dolgokról tudunk legjobb esetben eldadogni valamit amelyeket régen kimondani se kellett olyan élő és eleven realitás voltak mindenki számára. Tolle, a farkasokkal futó hölgy, a mindfulness trénerek, meg még nagyon sokan ezeket a rég elvesztett szálakat próbálják újra megtalálni valahogy, mint ahogy Te meg én is, de mindnyájunk próbálkozásai elég vérszegények, mert nagyon mélyre temetődtek el azok a szálak, és ezért most nagyon nehéz újra rájuk kapcsolódni. Nagyon jó hogy vannak ezek a kezdeményezések de azt nem hiszem hogy valaha is fel tudnak nőni világmegváltók pusztán tőlük. Itt egy hatalmas lassan évezredek óta tartó ollónyílás van a technikai fejlettség és morális lenullázódás között és egyszer - szerintem hamar - ez az ollónyílás olyan nagy lesz hogy attól borulni fog minden. Ami egy elég szomorú távlat ha úgy nézzük de végtelenül szükséges is mert a kétezer éve halmozódó problémáink máshogyan nem fognak tudni megoldódni. Lehet reménykedni a békében lehet hinni hogy ez csak a világelit háborúja de sajnos ez a legkevésbé sincs így. Ez mindnyájunk háborúja és a kiváltó feszültségeket mindnyájan és folyamatosan halmoztuk és ez a idea, hogy a "világelit" is nekünk mindnyájunknak köszönhető. Már az első meg a második világháborút se értettük meg. Hitler őrült stb. Hitler őrült de egy őrült társadalom nevelte ki és ültette a trónjára. Ahogy egy őrült társadalom nevelte ki Putyint meg Trumpot - nem az ő szégyenünk, hogy ilyenek, a mi szégyenünk hogy nem találtunk jobb vezetőket náluk. Illetve a rendszer szégyene, de a rendszernek mi magunk is részei vagyunk, hiszen minket is az nevelt fel, vagyis elég mélyen belénk mászott az életünk első felében legalább, amikor a legmeghatározóbb dolgok rögzülnek. Ez ami most zajlik nem Ukrajna négy megyéjéről szól, ez arról szól, hogy van egy megalomán civilizáció és el kell tűnnie a földszínéről mert annyira eltávolodott minden létező realitástól hogy most már nincs joga léteznie. És nagyon könnyen lehet hogy vele együtt nekünk is el kell tűnnünk hisz minket is iszonyúan korrumpált mi sem biztos hogy a következő korban azt tudnánk csinálni amit majd akkor kell. Nekem itt egyáltalán nem a túlélés a célom hanem az hogy legalább a gyermekeim túléljék azt ami jönni fog és legalább ők megértsék ezt a nagy képet mert akkor talán a kis részleteket is fogják érteni és maguk helyét a maguk dolgát benne mert anélkül biztos nem. Elég biztosan érzem hogy én ezt nem fogom túlélni egyébként nem is biztos hogy akarom illetve biztos hogy nem az a prioritásos cél. A prioritásos cél hogy az életemet rendbe rakva a tanulságait világosan felmutatva távozzak el.
