Béke és háború

Vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem érzek helyénvalónak már. Meghalt öt millió ember covid-ban, nem tudunk mit kezdeni a légköri co2 koncentráció növekedésével, a kis szigeteket elönti az óceán, felzabál minket az öntörvényű gazdaságunk, a lakosság több mint felének nincs ivóvize, de mi azért bulizunk, utazunk, szaporodunk családi ünnepeket tartunk, gyereket nevelünk (vakon), alkotunk (vakon), gyakoroljuk a civilizált ember jól bejáratott működési módját (vakon) amely az első pillanattól kezdve óriási torzulásokkal volt tele - de nem baj. Gyakoroljuk úgy, mintha béke lenne, miközben egész világosan látszik, hogy rég kitört a háború, és most pont nyakig vagyunk benne. Én ezt egyszerűen nem értem. Mert még nem látunk sztálin gyertyákat az égen? Ne legyünk már ennyire naivak! Fogalmam sincs, hogy mért csináljuk ezt, hogy mért nem nézünk szembe a valódi helyzettel, és mért nem ahhoz szabjuk a viselkedésünk. Igen, én is csináltam a másikat, de már akkor se voltam benne, csak a programok futottak rajtam, nem sok közöm volt hozzájuk, csak annyi, hogy az a közeg, amelyben felnőttem, rám telepítette őket, most viszont egyre több dologról veszem észre, hogy mennyire semmi értelme se volt a másolt, mástól eltanult séma gépies követésének. Most már érzem, hogy mű, hogy csinált az egész, hogy csak felhergeljük rá egymást, de igazából annyi: csportdinamika nyájszellem tömegpszichózis - nem több annál. Na ezért kell kimenni a pusztába hogy az ember ott a nagy büdös semmi kellős közepén kicsit kitisztuljon és talán észhez térjen...