Mindenkinek egyetlen feladata van, hogy önmagát, saját lényét, vele született képességeit, személyes adottságait, azt az integráns személyiséget, aki belül ő, figyelje meg, karolja fel, bontakoztassa ki. És erre itt, ebben a modern társadalomban nagyon rosszak a feltételek, mert arra, hogy valaki belül milyen, senki se kiváncsi, és emiatt aztán ő maga se lesz az, ez a kérdés, vagyis az egyetlen igazi kérdés tulajdonképpen teljes érdektelenségbe fullad. De ha az ember ebbe a szomorú valóságba, meg annak a tragikumába, hogy az ellen erők miatt mit csinál ő ahelyett, hogy saját magára figyelne, egy kicsit mer belenézni, akkor azért felderenghet neki valami. Viszont az igaz, hogy sok bátorság kell az ilyen derengésekhez, mert senki se fogja őt ajnározni érte. Ettől mindenki leginkább egyedül, viszont közben így egy kicsit azért mégis csak ember marad. Míg ellenkező esetben lesz neki nyája, csak embersége nem. Lehet választani. Sőt kell is, mert aki nem teszi meg, ahelyett választ más...
Nagy paradigmaváltás előtt áll a világ, most az arra való felkészülés a cél. Hogy ne érjen váratlanul minket. A gyermekeinknek ezt különösen is meg kell érteniük (az unokáinknak meg pláne), mert szinte biztos, hogy arra a paradigma váltásra pont az ő életükben fog sor kerülni. Érzékletesen kifejezve ki kell menteni őket a süllyedő hajóról. Sem keresztények, sem férfiak vagy nők nem vagyunk, ha ezt nem tesszük meg. Az nagyon szép, hogy pár emberrel kedvesen elbeszélgetünk, meg jól érezzük magunkat az ilyen-olyan közösségeinkben, de nem lehet ennyivel megelégedni. Az emberiség történelmének ezen a pontján, ezen a bolygón, ilyen csillagállás mellett a jól sikerülő szocializációnál sokkal lényegesebb feladataink is vannak. Mit fogunk felmutatni az életünk végén? Hogy kiválóan betagozódtunk egy tömeg gyilkos, emberiség gyilkos, bolygó gyilkos, egy hosszú távon soha sem volt életképes és most már látványosan is hanyatló civilizáció létmódjába? Mert eddig ennyit sikerült összebarkácsolnunk...
A hurrá optimizmus korszakában nőttünk fel, amikor el lehetett velünk hitetni, hogy az összes munkánk a családunk ellátása, meg egy kis kultúrzizegés, mert a többi megy magától. Ez a korszak a második világháború utáni tudományos, technikai, gazdasági forradalom eredményeire épült, a jóléti államok ígérete mindenkit szépen megbabonázott, most meg nézünk, hogy "Mi van?" Az orosz-ukrán konfliktus miről szól? Hogy Oroszország visszaszerezze azt a geopolitikai súlyt, amelyet akkor, a glasznoszty ideje alatt az akkor még elég szépen muzsikáló nyugat nyomulása miatt miatt kénytelen volt feladni. A klímaválság miről szól? Arról, hogy a kapitalizmusra épülő világrend, mely folyamatos GDP növekedést, és ezért folyamatosan egyre több energiafelhasználást igényel, zsákutca. Kína miről szól? Hogy a gazdaság teljesítőképességéhez nem demokrácia kell, hanem pénz, és érdek, és megfigyelési rendszerek. A nyugat teret veszít, mert nem is tehet mást, az összes növekedése fenntarthatatlan volt mindig is, a most szépen kezdődő bukása bele volt kódolva a történetébe a legelejétől kezdve, hiszen komplett kultúrák tucatjait irtotta ki - mi más történhetne egy ilyen hatalmi formációval, miután végig tombolt öt évszázadot? A baj az, hogy ennek ellenére annyi minden épült rá, hogy ha egyszer ki fog múlni, el fog szabadulni a pokol. Lassan vagy gyorsan, azt nem tudom, de hogy a maradék pár béke évet nem kéne átaludni, abban azért biztos vagyok. Már csak azért sem, mert az eszmélésre is kéne időt hagyni bőven. Ugyanis a tudatállapotnál, főleg a kollektív tudatállapotoknál kevés dolog változik lassabban...
