Amikor decemberben hírt adtam a facebook-on (a Love Zebegény csoportban, mert először ott kerestem bérleményt) arról, hogy végül Szobra fogok költözni, jó nagy kavarodást okoztam a szóhasználatommal. Nem akarom feltépni a sebeket, nem írom le még egyszer, hogy pontosan miként történt ez, de most egy pici kiigazítást azért szeretnék tenni. (Egyébként egy másik fajta kiigazítással már nem sokkal utána is próbálkoztam ugyanabban a csoportban, de az ottani admin, bizonyára tartva az indulatok ismételt fellángolásától, nem engedélyezte a bejegyzésem megjelenését. Lehet, hogy igaza volt, lehet, hogy jól tette...) Igen, először Zebegényt céloztam, de most már nagyon örülök, hogy nem ott kötöttem ki, sőt még csak nem is a Duna, hanem az Ipoly partján végül. Most már napnál világosabban látszik számomra, hogy nekem ide kellett jönnöm, és Szobon belül is pont arra a helyre, ahova kerültem, néhány méterre ettől a határfolyótól és a Zebegénynél sokkal csendesebb, túristákkal sokkal kevésbé nyüzsgő Nyugati Börzsöny lábához. Zebegény turisztikai potenciáljai talán jobbak, Szob pénzben kifejezve talán szegényebb, érzékelem a modern világ számtalan ellentmondását, amelyek ezt a települést is sújtják. Még emlékszem arra az időre, amikor az Ipoly völgyében óriási málnás kertek terültek el, Nagybörzsönyben a málna szezon kellős közepén, amikor éppen ott kirándultunk, annyi málnát vettünk, amennyi a bográcsunkba fért, mert más nagy űrtartalmú edény nem volt nálunk, viszont kihagyni nem akartuk a nagy tételben való málnázás élményét. (Tudat alatt talán már akkor is éreztük, hogy addig kell sok málnát enni, amíg van, mert nem biztos, hogy lesz örökké.) El tudom képzelni, hogy milyen hatása, következménye lett a szörpüzem bezárásának, olvastam róla pár cikket, meg arról is, hogy a kisvasút se jött be teljesen, mert jóval több túristára tervezték, mint amennyi most utazik rajta. Tudom, hogy a pénzt sok mindent meghatároz, de azt is tudom, hogy azért vannak olyan dolgok is, amelyek nem azon múlnak. Például nagyon fontos az is, hogy ki mire tartja magát, és ebben az értelemben még a decemberi méltatlankodó kommenteket is meg tudom érteni, sőt örülni is tudok nekik, mert úgy tekintem azokat, mint a szobiak önbecsülésének a megnyilvánulását, amelyre egész biztos, hogy nagy szükségük van, hiszen arra nagy szüksége van minden élő embernek. Elég nagy részben igazat kell adnom, azoknak, akik akkor, amikor úgy tűnt, mintha Szobot és Zebegényt össze akarnám mosni, felhördültek - Szob és Zebegény tényleg két különböző település, és annak ellenére, hogy én először zebegényi szerettem volna lenni, végül szobi lettem, illetve leszek majd lassan egy kicsit. Miközben azért nyilván nem szeretném túlélezni se ezt a különbség tételt, elő fogok fordulni Zebegényben is, a Helyben kávézó például egy egész különleges terasz, amelyet már eddig is sokszor meglátogattam, hát, mostantól biztosan még többször fogom felkeresni, sőt az egész Dunakanyar sok más pontját is, de mint lakhely, nekem most mind közül Szob a legkiválóbb, ezt már két hét után is teljes biztonsággal ki tudom jelenteni. Nem fogok sokat nyüzsögni, csendes, elvonult életet fogok élni, a pénzkereső munkám mellett sokat fogok írni (blogot, később talán könyvet is), futni az Ipoly partján meg az erdőkben főleg. Van egy nehéz élettörténetem, próbálom kifésülni összegabalyodott szálait valahogy, elég jó elfoglaltság, amelyhez most Szob tényleg egy nagyon megfelelő hely. Nem vagyok nagyon extravertált, de a természetesen adódó helyzetekben sokszor feltalálom magam, és abból jöhet létre ilyen-olyan, kisebb-nagyobb kapcsolat. Én már az összenézéseket, az egészen egyszerű hangulat- vagy mosolyváltással járó, nüansznyi, másodperceknél tovább nem is tartó mikro találkozásokat is meg szoktam becsülni. Remélem már nem haragusztok rám, illetve attól, aki még igen, ezúton is szeretnék bocsánatot kérni. Valameddig itt fogok lakni, majd az élet kiforrja, hogy meddig, igazi szobi, olyan, aki itt nőtt fel, biztos nem leszek, de átutazó szobi attól még lehetek, meg nyilván leszek is. Valamennyi nyomot fogok hagyni néhányotok szívében, ez nem kérdés, hogy kiben mennyit és milyet, az nyilván Rajtatok is múlik majd. Máris van két olyan szobi, akire nagy szeretettel gondolok, és rajtuk kívül is többen tettek már jó benyomást rám - biztos vagyok abban, hogy ez a kör csak bővülni fog. Kaptunk egy esélyt...
