Az isteni gondviselés nem azt jelenti, hogy mindenki gubbaszthat a saját kis vackában nyugodtan, mert a jóisten majd megsegíti a semmiért is. Az isteni gondviselés azt jelenti, hogy aki elindul egy olyan úton, mint Jézus, aki mer szembe menni a közege összes őrültségével, az elérhet valamit. Ez az evangélium, nem az a hablatty, amit a templomokban hirdetnek.
Erőforrások talán még vannak, de felhasználni már csak úgy tudjuk őket, hogy mindent borítunk velük. Az egy főre jutó CO2 kibocsájtásnak 2 tonna/év alatt kéne maradnia. Ehhez képest Magyarországon 5 felett van az EU-s átlag pedig 8 körüli. Hogy ez ne vezessen éghajlati katasztrófához évente 7,5%-kal kell csökkenteni a CO2 kibocsájtást globálisan legalább 10 éven keresztül. Még el se kezdtük. És ha úgy állunk hozzá mint Glasgow-ban, akkor nem is fogjuk. Teljes gazdasági szerkezetváltás kellene, de ahhoz először teljes paradigma váltás kéne, ahhoz pedig a fejekben kéne rendnek lenni leginkább. És a CO2 csak egy a tucat fenyegetettség közül, nem is biztos hogy a legnagyobb.
Hogy ezekkel a dolgokkal nem nézünk szembe, minden csak nem felelős magtartás. De még odáig se jutunk el, hogy megértsük és megértessük a gyermekeinkkel mindezeket.
Megértessük, hogy a teljes kulturális örökségünk egy torzó, hogy a nyugati típusú fejlődés soha sem volt valódi fejlődés, mert mindig csak a rövid távra figyelt és a stabilitásra soha. Miközben az egyszerűen, természetközelségben élő népek látásmódjában folyamatosan ott volt ez a szempont. A világot nem erőforrás hegynek hanem személyes szellemi valóságnak tekintették, a társuknak, egy élő személynek. És ez megakadályozta őket abban, hogy fenntarthatatlan "növekedésbe" kezdjenek.
Más civilizációk is összeborultak, de legalább nem váltak előtte hegemonná a Földön, hagytak esélyt a többieknek, ennyivel jobbak voltak nálunk. Mi nem hagyunk, mi először hegemonná válunk, mindenhova beivódunk, vagyis a mi pusztulásunk nagyon könnyen végződhet az emberi faj végleges kihalásával.
Én tudom hogy ezzel zavaró szembe nézni, tudom hogy könnyebb a régi modellek szerint berendezkedni, azoknak megvan a maguk látszat biztonsága, amely valamennyi ideig akár valódinak is tűnhet, de így csak a gyertyát égetjük. És az nem emberhez méltó teljesítmény. Jézus nem ezt csinálta.
Mi itt Európában nagyon vidáman elvagyunk mert itt a nyomor még nem szembeötlő. Illetve az, de már minden érzékenységünket elvesztettük rá. Viszont közben 3 milliárd embernek nincs ivóvize. És irtózatos mennyiségű ember él valódi fizikális nyomorban. Ez így, ezekkel a feszültségekkel nem egyensúly, hanem egy időzített bomba. Elkeseredett néptömegeket bármire ki lehet használni, és nyugodj meg hogy ki is fogják használni őket. A menekülthullámok már erről szólnak, Európa gazdasági összeomlása max évek kérdése, újraépülnek a falak, lokális háborúkban kóstolgatják egymást a nagyhatalmak, mert nyiltan támadni még nem mernek, de meddig tud tartani egy ilyen kötéltánc, mikor fog egyszer valakinek elszakadni a cérna? Ezeknek a forrása, a gyökere mindenütt az, hogy az ingyen jólét kora leáldozóban, most már valami értékelhetőt is kéne lépni, nem csak szüretelni azt, amiért alig dolgoztunk, de arra egyelőre senki sem hajlandó. Ne mondd nekem kérlek, hogy Te se!
Én ebből a gazemberségből folyamatosan keresem, hogy hogyan lehetne kitörni. Hogyan lehetne figyelemfelkeltő életet élni, meghatározó súlyú emberré válni, olyanná, akire előbb-utóbb majd felfigyel valaki vagy inkább az egész világ. És szeretném, ha a gyermekeim is észre vennék, hogy mi zajlik körülöttük, és hogy arra mi a válasz. És nem hiszem, hogy ezért engem lekeverni kéne, a családomban ellehetetleníteni például, meg lehülyézni a barátaim által. Nem hiszem el, hogy ezért engem kerülni kell, mint egy leprást, szóba se állni velem, ahogy azt mind a három gyermekem teszi másfél éve, mert teljesen félrement a tudatfejlődésük az előtte lévő 30 során. Egy borzalmasan beteg társadalomban és egy borzalmasan beteg családban.
Én ebből a gazemberségből folyamatosan keresem, hogy hogyan lehetne kitörni. Hogyan lehetne figyelemfelkeltő életet élni, meghatározó súlyú emberré válni, olyanná, akire előbb-utóbb majd felfigyel valaki vagy inkább az egész világ. És szeretném, ha a gyermekeim is észre vennék, hogy mi zajlik körülöttük, és hogy arra mi a válasz. És nem hiszem, hogy ezért engem lekeverni kéne, a családomban ellehetetleníteni például, meg lehülyézni a barátaim által. Nem hiszem el, hogy ezért engem kerülni kell, mint egy leprást, szóba se állni velem, ahogy azt mind a három gyermekem teszi másfél éve, mert teljesen félrement a tudatfejlődésük az előtte lévő 30 során. Egy borzalmasan beteg társadalomban és egy borzalmasan beteg családban.
